h i r d e t é s

Elkezdődhet az EU-s aláírásgyűjtés a magyar kormány ellen

Olvasási idő
1perc
Eddig olvastam
a- a+

Elkezdődhet az EU-s aláírásgyűjtés a magyar kormány ellen

2015. november 30. - 14:39
0 komment

Azok az európai állampolgárok írhatják alá, akik szerint a magyar kormány nem tartja be az alapvető európai értékeket.

Fotó: AFP

Ahogy azt már a múlt héten lapunk is megírta, az Európai Bizottság (EB) hétfőn nyilvántartásba vette az európai polgári kezdeményezést, amely, ha sikerrel jár, arra kéri az EB-t, hogy javasolja a hetes cikk szerinti eljárás megindítását, vagyis annak a vizsgálatát, hogy a magyar kormány tiszteletben tartja-e az alapvető európai értékeket a munkája során – írtuk az Eurologus nyomán.

Ahhoz, hogy bármi is történjen, egy évük van a kezdeményezőknek, ennyi idő alatt kell összegyűjteniük legalább hét tagállamból egymillió választókorú ember aláírását. Ezután több meghallgatás következik, ezt követően pedig a Bizottság hivatalos választ ad, hogy tesz-e lépéseket az ügyben.

Mindazonáltal nem valószínű, hogy ebből lesz valami: az eddigi 50 európai polgári kezdeményezésből három esetben jutott el eddig a szakaszig a folyamat, és egyik esetben sem kívánt lépéseket tenni az EU-s testület. Valószínűleg ebben a kérdésben sem fog – írta a lap.

 

vs.hu