h i r d e t é s

Ellenzéki pártok és civilek tüntetnek október 23-án

Olvasási idő
1perc
Eddig olvastam
a- a+

Ellenzéki pártok és civilek tüntetnek október 23-án

2016. október 20. - 14:53
0 komment

Közös demonstrációt szerveznek október 23-ára civil szervezetek és ellenzéki pártok - írja az origo.hu

Székely Sándor egy tavaly tavaszi, kormányellenes tüntetésen Forrás: Istvan Bielik

A civil felszólalók mellett pártpolitikusok is beszédet mondanak majd vasárnap a fővárosi rendezvényen.

Ellenzéki pártok és civil szervezetek közös tüntetés keretében emlékeznek az 1956-os forradalomra, és tiltakoznak a kormányzati politika ellen október 23-án délután 3 órakor Budapesten, a Blaha Lujza térnél - közölte a főszervező, Székely Sándor, a Magyar Szolidaritás Mozgalom elnöke.

Úgy vélte, azoknak a civil szervezeteknek és ellenzéki pártoknak, amelyek kampányt folytattak az október 2-i kvótareferendum előtt, közös gesztust kell tenniük: együtt is ki tudnak állni egy színpadra, és el tudják mondani, hogy "ebből elég volt".

A Mossuk le a gyalázatot! címmel meghirdetett demonstráción a civil felszólalók mellett pártpolitikusok is beszédet mondanak

- a Modern Magyarország Mozgalom (MoMa), az MSZP, a Demokratikus Koalíció és a Párbeszéd Magyarországért részéről is.

Az Origo is beszámolt arról, hogy az ellenzéki demonstrációval egyidőben, október 23-án délután 3 órakor a Kossuth téren tartják a hivatalos állami ünnepséget, ahol felszólal Orbán Viktor miniszterelnök és az ünnepség díszvendége, Andrzej Duda, lengyel köztársasági elnök is.

origo.hu