h i r d e t é s

Elmarad a katolikus választási buzdítás

Olvasási idő
2perc
Eddig olvastam
a- a+

Elmarad a katolikus választási buzdítás

2018. március 30. - 07:55

Idén se körlevelet, se felhívást nem adnak ki a parlamenti választásra a katolikusok – erősítette meg a Népszava értesülését Veres András, a püspöki kar elnöke.

A kép illusztráció! - Forrás: nepszava.hu

A Fideszben valószínűsíthetően nem veszik rossz néven a püspöki kar hallgatását: az elkötelezett kormánypárti híveket már aligha kell biztatni, a magas részvételi arány pedig az ellenzéknek kedvezne.

A reformátusok és az evangélikusok viszont részvételre biztatnak. A nagy keresztény felekezetek közül elsőként a Magyarországi Református Egyház tette közzé választási állásfoglalását. Ahogyan arról beszámoltunk, az egyház elnöksége nevében Bogárdi Szabó István püspök, a zsinat lelkészi elnöke és Huszár Pál, a zsinat világi elnöke jegyezte a még januárban kiadott közleményt.

Pártneveket a szöveg ugyan nem említ, de a kormányzati propagandára erősen emlékeztető módon arra figyelmezteti az állampolgárokat, ne felejtsék, hogy „keresztyén értékeinket a mai Európában folyamatos támadások érik.” A református vezetők egyházuk tagjait részvételre buzdítják, ugyanakkor örömmel üdvözlik, hogy a külhoni magyarok is élhetnek választójogukkal.

Az állásfoglalás kéri a híveket, tartsák szem előtt, hogy a református templomok, iskolák és intézmények ne váljanak „megengedhetetlen hangnemű politikai kampány” színtereivé. A politikusoktól pedig a református egyház azt kéri, hogy a társadalmi béke megőrzése érdekében gyakoroljanak önmérsékletet, és „ne gyalázzák a másikat”.

A közelmúltban a Magyarországi Evangélikus Egyház is nyilvánosságra hozta választási nyilatkozatát. A felhívást Fabiny Tamás elnök-püspök és Prőhle Gergely országos felügyelő adta ki. (Prőhle jelenleg a Petőfi Irodalmi Múzeum főigazgatója, de volt már államtitkár is a Fidesz-kormányban, vagy például berlini nagykövet.)

Az evangélikus vezetők is választási részvételre kérik a híveket, valamint arra, törekedjenek rá, hogy olyan jelölteket juttassanak a parlamentbe, akik „védik közösségi értékeinket, támogatják az egyház szolgálatát, akik a társadalmi igazságosság jegyében komolyan veszik a felebaráti szeretet parancsát, akik kiállnak a családok és a gyermekvállalás fontossága mellett, lényegesnek tartják a teremtett világ, természeti környezetünk megóvását, közéletünkben kerülnek mindenféle szélsőséges megnyilvánulást”.

A katolikus püspöki kar általában körlevelet adott ki a választás előtt, négy éve azonban megelégedett egy szűkszavú felhívással, amely nem tartalmazott pártpolitikai utalásokat. Egyszerű közleményről volt szó, nem pedig körlevélről, amit kötelező lenne felolvasni a templomokban.

Ezúttal ennyi sem lesz. Értesülésünket, hogy a katolikusok most nemhogy körlevelet, még csak felhívást sem adnak ki, munkatársa révén Veres András, a püspöki kar elnöke is megerősítette. Hivatalos indoklást nem kaptunk arról, miért marad el a katolikus választási buzdítás.

 

Szerző: Czene Gábor / nepszava.hu