h i r d e t é s

Elmentünk focimeccsre, a termelés nem állhat meg - VIDEÓ

Olvasási idő
2perc
Eddig olvastam

Elmentünk focimeccsre, a termelés nem állhat meg - VIDEÓ

2019. június 18. - 16:35

 

Órákon keresztül teljesen tétlenül állt az esztergomi Suzuki-gyár Komjáthi Imre tiltakozó akciója előtt, mert információink szerint a gyár teljes menedzsmentje, beleértve a japán vezérkart is, Székesfehérváron focimeccsen voltak.

A gyárban csak a termelési vezető tartózkodott az akció alatt és ezen feladat megoldása láthatóan meghaladta a felelős vezető képességeit.

Láncokkal rögzítette magát az esztergomi Suzuki-gyár kapujához az MSZP-alelnök: Komjáthi Imre a kilóra eladott munkavállalók védelmében tart tiltakozó performanszot, és addig nem is menne el, amíg egy döntéshozó nem tárgyal vele.

Komjáthi Imre szerint a suzukis eset kapcsán azért sem szabad szó nélkül elmenni, mert az élő példa lenne minden nagyvállalatnak, hogy következmények nélkül sanyargathatják a magyar dolgozókat. Komjáthi arról is beszélt, hogy a Suzuki szerinte más szabályokat is megsértett: hőségriadó idején szabálytalanul foglalkoztatták a munkavállalókat, több mint 33 fokos csarnokban nem biztosították nekik a pihenőidőt és a tiszta ivóvizet.


A gyáron olvasható felirat egy nagy lózung, már ha arra gondolunk, hogy csak akkor ihatnak a dolgozók ebben a kánikulában, ha engedélyezik nekik.

Több őrző-védő is úgy érezte, hogy Komjáthi Imre önmagában potenciális veszélyt jelent a gyár dolgozóira nézve. Tiltakozó magatársa hamar szóbeszéd tárgya lehet az üzemben.

Suzukis dolgozók szeme láttára tiltakozott és állt ki a munkások érdekeiért az MSZP alelnöke.

Azután valamivel negyed kettő után meghozta a Suzuki vezetése a stratégiai döntést, mely arról szól, hogy két dolgozókat szállító kisbuszt a tiltakozó Komjáthi Imre elé parkoltak, hogy a műszakváltó dolgozók ne lássák, hogy a munkavállalói jogok sárba tiprása okán egy ember a gyár kerítéséhez láncolta magát.


A szándékosan odaparkolt kisbuszok mögött Komjáthi Imre


A Suzuki 360 fokos biztonsági kamerákat szerelt fel a lámpaoszlopokra, amelyek azonban nem csak a "magánterületet" hanem a dolgozókat is figyelik. Többen azt mesélték, hogy nem szabad szóba állniuk senkivel sem, mert beazonosítják őket a felvételek alapján és akkor másnap már nem kell jönniük dolgozni.

A biztonsági őrök azt sem engedték meg, hogy Nyakó István vizet vigyen Komjáthi Imrének, aki ekkor már órák óta hozzá volt láncolva a gyár kerítéséhez. A biztonsági őrök egyszerűen elvették tőle a vizet és elrángatták onnan. Teljesen érthetetlen volt a biztonságiak magartása, mert korábban engedélyezték. De nem ez volt részükről az egyetlen lökdösődés a mai napon.

Komjáthi Imre sajtótájékoztatója a tiltakozó akció után


 

h i r d e t é s