h i r d e t é s

Elmeszelte a kormányt a strasbourgi bíróság az életfogytiglan miatt

Olvasási idő
1perc
Eddig olvastam
a- a+

Elmeszelte a kormányt a strasbourgi bíróság az életfogytiglan miatt

2016. október 04. - 20:52
0 komment

Szakmailag aggályosnak tartja az Igazságügyi Minisztérium a starsbourgi Emberi Jogok Európai Bíróságának (EJEB) döntését - írja az index.hu

A döntés szerint túl hosszú idő után vizsgálják felül az életfogytiglanra ítéltek ügyét Magyarországon, írta az MTI. A bíróság elítélte ezért a kormányt, és jelezte, a jelenlegi 40 évről 25-re csökkentené ezt az időtartamot.

Az IM szerint a bíróság által kifogásolt - a köztársasági elnök szabad mérlegelését biztosító - kegyelmezési procedúra tisztességes és máshol is így alkalmazzák. Azt is kiemelték, az EJEB más esetekben elfogadta a 30 év utáni vagy még annál is későbbi felülvizsgálást.

Az IM a magyar büntetőpolitikában továbbra is szükségesnek tartja a tényleges életfogytiglan intézményét, ami szerintük semmilyen nemzetközi szerződésbe nem ütközik és a társadalom támogatását is élvezi.

Az Alaptörvény értelmében ez a büntetés csak szándékos, erőszakos bűncselekmény esetén szabható ki. A bírói gyakorlatban ez általában minősített eseteknél kerül kiszabásra, például ha valaki nyereségvágyból öl, vagy gyermek volt az áldozat.

Az EJEB ítélete még nem végleges, az egyezmény értelmében a felek három hónapon belül kérhetik az ügy úgynevezett nagykamara elé terjesztését. Az IM közleménye szerint az ítéletet a hivatalos kézbesítés után tanulmányozzák majd és szükség esetén kezdeményezik a felülvizsgálatot.

Nem ez az első eset, hogy a starsbourgi elmarasztalja az országot, legutóbb 2014-ben hozott számunkra kedvezőtlen döntést, akkor kimondta: a későbbi szabadlábra helyezés lehetőségének kizárása megalázó bánásmódnak minősül. Ennek következtében akkor új kegyelmi eljárást léptettek életbe, mely szerint 40 év után hivatalból felülvizsgálják a tényleges életfogytiglanra ítéltek ügyét.