h i r d e t é s

Előttünk a jövő

Olvasási idő
2perc
Eddig olvastam
a- a+

Előttünk a jövő

2018. május 21. - 10:44

Egyre több mindenről derül ki, hogy újítani kell, új üzletpolitikát, új lehetőségeket kell kitűzni célul, mivel a régiekkel már nem igazán lehet talpon maradni. Mi az oka ennek, hogy lehet változtatni? Ennek jártunk utána.

Az S&P 500-as listáján egyre több cég fog cserélődni, sokan kihullanak, míg újak lépnek a helyükre, éppen ezért nagyon kevés idejük van a cégeknek arra, hogy alkalmazkodjanak az megváltozott elvárásokhoz, valamint, hogy új stratégiát építsenek fel. Ez az ominózus idő pedig 2020 lesz, amikorra is, aki nem tudott időben eszmélni és alkalmazkodni a gyors változásokhoz az mind lecserélődik a fent említett listán. Ez kihívást jelent a piac szeplőinek, méghozzá azért, mert a változó környezet alkotta verseny egy innovációs kényszert generál, valamint az erre képes források végesek.

Csak, hogy egy példát említsünk, ide tartozik a hazánkban működő járműipar, ami egy folyton változó, egymással folyamatosan versenyben álló közeg, ahol kicsi a mozgástér az új technológiák bevezetése és az ehhez kapcsolódó kis árrés vonatkozásában, valamint a beszállítók, logisztikai hálózat tekintetében.

Ezen túlmutatóan látszik, hogy a technológiaváltás, a humán erőforrás, a beszállítókkal való együttműködés megújítása a kulcsa a talpon maradásnak. Érdekes, hogy a cégek a technológiaváltás tekintetében a legbiztosabbak, abban látják a tényleges megújulást. Éppen ezért igyekeznek, hogy minden újítást kövessenek, a fejlesztésekkel kapcsolatban is jól értesültek legyenek, kövessék az aktuális trendeket. A beszállítók tekintetében is növelni kell a hatékonyságot, hiszen, ha nőnek az elvárások, azoknak mind meg kell felelni. Érdemes a trendekhez való alkalmazkodás elősegítéséhez szakértő csapathoz fordulni, mint amilyen az Ispiro Consulting, hiszen a belső- és külső kommunikációtól kezdve az arculat és márkaépítésen át az ügyfélállapot felmérésig számtalan fontos területen tudnak segítséget nyújtani a vállalat fejlesztésében.

Egy nagyon komoly és mielőbbi megoldást igénylő kérdés továbbá a munkaerő kérdése, ami nem csak itthon, hanem globálisan is problémás, arról nem is beszélve, hogy pont emiatt nehéz mobilizálni bizonyos gyárakat, üzemeket egyik országból a másikba. Éppen emiatt fontos tudomásul venni, hogy a korábbi munkaerő megtartásra alkalmazott módszerek elavultak, ideje leszokni a plakátragasztásról, dolgozói tréningekről és a dolgozóknak szánt eseményekről. Ehhez komplexen kell megérteni a tennivalókat, alkalmazkodva az új elvárásokhoz.

Összefoglalva, el kell rugaszkodni a már megszokott dolgoktól, a bevált praktikáktól, amik a közeljövőben már nem lesznek segítségünkre, és ha erre képesek vagyunk, akkor akár mi magunk is írhatjuk a jövőbeni trendeket.