h i r d e t é s

Első képek A muzsika hangja próbájáról!

Olvasási idő
2perc
Eddig olvastam
a- a+

Első képek A muzsika hangja próbájáról!

2015. október 22. - 12:28
0 komment

Az olvasópróbával elkezdődött az év musicalbemutatójának, A muzsika hangjának színrevitele a Magyar Színházban. Íme a várva várt szereposztás és az első képek!

Ritkán látott tömeg érkezett A muzsika hangja olvasópróbájára, amely a szereplők első közös találkozását jelentette a darab rendezőjével, Eperjes Károllyal. Az előadást kettős-hármas szereposztásban játssza a Magyar Színház társulata és vendégművészei, s a színészekkel egyszerre ismertette rendezői koncepcióját a Jászai Mari- és Kossuth-díjas művész. Ezért többek között három Mária, két Trapp kapitány és rengeteg gyermek volt egyszerre jelen a Magyar Színház Szalonjában. 

Eperjes Károly nem először rendez zenés darabot, hiszen egy éve az Operában vitte színre Bach János-passióját, előtte pedig Veszprémben a Chicagót. A muzsika hangja előadást a máig rendkívül népszerű, idén 50 éves, 5 Oscar-díjas film tette népszerűvé. A rendező bevezetőjében elmondta: "Az egyszerű a nagyszerű, vagyis nincs más dolgunk, mint azt megvalósítani, amit a filmben láttunk. Egy dramaturgiai változtatás lesz az elején: Mária dalával indul az előadás." A rendezői koncepció további részleteit a darab premierjén ismerheti meg a közönség, 2015 november 27-én.

Richard Rodgers–Oscar Hammerstein II.–Howard Lindsay–Russel Crouse A muzsika hangja története szerint Maria, az életvidám, folyton izgő-mozgó apácanövendék, bármennyire is igyekszik, nem igazán találja a helyét a zárdában. Fiatalsága, szabadságvágya újabb és újabb kalandozásokra csábítja, s szívesebben tölti az idejét a környező hegyekben, mint a zárda falai között, ahol álmodozó természetével folyamatosan galibát okoz. Főnökasszonya ezért elszegődteti nevelőnőnek a szigorú von Trapp kapitány gyermekei mellé. Maria izgatottan érkezik meg az elegáns kastélyba, ahol anyai szív és gondoskodás híján katonás fegyelem uralkodik. A lány, hogy ráébressze a gyerekeket az élet valódi szépségeire, énekelni tanítja őket – és arra, hogy mindig bátran képviseljék az elveiket és vágyaikat, egyéniségüket pedig ne engedjék hamis szabályok közé szorítani. A kapitány eleinte nem nézi jó szemmel Maria nevelési módszereit, ám lassacskán az ő kapcsolatuk is megváltozik… 

A muzsika hangja a zenés színházi irodalom egyik legsikeresebb darabja, amelyből világhírű film is született, a benne szereplő dalok pedig egytől egyig slágerré váltak. Ez az üde, életigenlő, egyszerre bájosan szórakoztató és mélyen humánus történet igazi gyöngyszem szeretetről, családról, összetartásról – és persze szerelemről!

A szereposztás itt olvasható.