h i r d e t é s

Eltűnik a cafeteria egyik fontos eleme - van, aki örül

Olvasási idő
1perc
Eddig olvastam
a- a+

Eltűnik a cafeteria egyik fontos eleme - van, aki örül

2016. június 06. - 13:32
0 komment

A cafeteriaszabályok változása nyomán 2017-től az Erzsébet utalvány megszűnik, az új rendszer előnyösebb lesz a jelenlegi utalványjuttatásnál - véli az OKSZ - írja a Napi.hu.

Fotó: Europress / Napi.hu

Az Erzsébet utalványt jelenleg élelmiszerboltban és vendéglátóhelyen egyaránt be lehet váltani. Az adózási szabályok alapján havi nyolcezer forint értékhatárig adhatja a munkaadó kedvezményes közteherfizetés mellett. A 2017-től kapható 100 ezer forintos készpénz keretösszeg nagyságrendjét nézve az Erzsébet-utalvány éves 96 ezer forintos felső határának felel meg - állapította meg az Országos Kereskedelmi Szövetség   (OKSZ).

A készpénzes cafeteriában részesülő alkalmazottak pedig szabadon költhetik el majd ezt az összeget, gyakorlatilag bármilyen áru-, vagy szolgáltatásvásárlásra, ez számukra mindenképpen kedvező. Az új rendszer a másik oldaláról is sokkal előnyösebb a jelenlegi utalványjuttatásnál.

Erzsébet eleve négy kézen fordul meg, ami nem kevés költséggel és adminisztrációval párosul: az utalvány kibocsátója az első és az utolsó állomás, a munkáltató megrendeli, átadja az alkalmazottnak, aki beváltja, majd az utalványt elfogadó boltos, vendéglős az elszámolás során visszajuttatja a kibocsátónak.

A munkáltató jellemezően 2 százalékos díjat fizet, ha az alkalmazottnak juttatni akar belőle. Az elfogadóhelyek, boltok, vendéglők a kibocsátó honlapja szerint 5 százalék elfogadóhelyi jutalékot fizetnek (a nagyobb vállalkozások ennél kevesebbet). Ez a szabályzat szerint áfával együtt közel mintegy 9 százalékos terhet jelent az utalványértékhez képest, a gyakorlatban 7 százalék körüli mértéket.

A KSH adatai szerint 2014-ben 150 milliárd forint értékben bocsátottak ki és 141 milliárd forint értékben váltottak be Erzsébet utalványt, míg 2015-ben a két szám 155, illetve 143 milliárd forint volt. Az elfogadóhelyek száma jelenleg 59 ezer.

Jelenleg az étkezési utalványok piaca 10 milliárdos nagyságrendű költséget jelent a munkaadóknak és a beváltóhelyeknek. Ehhez még hozzá lehet számítani a beváltatlan utalványokat is, több milliárd forint értékben. Ezek a költségek és veszteségek a készpénzes rendszerben megszűnnek.

Ezzel együtt kérdés, hogy a dolgozó a készpénzes cafeteria elköltésénél mit választ, mire költi. A bolti költekezés súlya várhatóan megmarad, mivel ez volt eddig is a legvonzóbb elem. A Szép-kártya megtartása pedig beépült a turizmus, vendéglátás rendszerébe, így lényeges változás itt sem valószínű - véli az OKSZ.

 

napi.hu