Mindenki csak saját magával törődik, nem érdekli, hogy a tetteinek milyen következményei lehetnek másokra nézve. "Nekem legyen jó, a többi le van szarva". Ezzel pusztán csak az autóoktatós egypercesemre utaltam, amely egy olvasónktól kapott fényképre volt a véleményem.

Ahogy járok az utcán, nézem az embereket, mindenki totál be van fordulva, akkora az egymás iránti közöny, hogy költő legyen a talpán az, aki megfelelő metaforában tudja leírni a helyzet nagyságát. Esik a hó vagy az eső, az utca kátyús és annyi nincs sok-sok autósban, hogy egy picit lelassítson csak azért, hogy ne verje telibe a járdán közlekedő többieket. Más példa nem is kell, komolyan írom, hogy lassan teljesen kivesz belőlünk az emberség, a másikra való odafigyelés. A példánál maradva, nem lenne nagy dolog ez a fékezés, csak egy apró figyelmesség. Az autós nem marad le semmiről, a járókelő meg elmondhatja magában, hogy nem is paraszt mindenki.

Mára eljutottunk oda, hogy azt az embert minősíti a többség, aki felhívja a köz figyelmét arra, hogy nem biztos, ez helyes. De minek pofázok érzésekről, morálról és terhelem az olvasót, rabolva a drága idejét ilyesmivel? Mert szentül hiszem, hogy az emberek nem rosszabbak, mint "régen". A világ változott és változik, az emberek meg azért lettek (m)ilyenek, mert ezt váltja ki belőlük a közhangulat. És akkor tegnap este a youtube-n olvastam egy olyan kommentet, amelyhez hasonlót még előtte sosem. Íme:

Száz szónak is egy a vége. Én továbbra is bízom magunkban, hogy ott a lelkünk mélyén, jó emberek vagyunk. Nem tisztelet a kivételnek.