h i r d e t é s

Ennyibe került a vasárnapi boltzár hatástanulmánya

Olvasási idő
2perc
Eddig olvastam
a- a+

Ennyibe került a vasárnapi boltzár hatástanulmánya

2015. április 07. - 15:58
0 komment

Bő hárommillió forintba került 2011-ben a vasárnapi boltzár lakossági megítélését vizsgáló felmérés és jelentés.

Ez az a dokumentum, aminek a létét a kormány először tagadta, aztán nyilvánosságra hozta, de azzal a megjegyzéssel, hogy nem hatástanulmány. 

Bruttó 3 millió 187 ezer és 500 forint: ennyibe került 2011-ben az a jelentés, amit a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) rendelt a boltok kötelező zárva tartásának megítéléséről, derül ki abból az elszámolásból, ami elérhető az Átlátszó.hu-n. A számlán az szerepel, hogy a jelentést készítő MS Concord Tanácsadó és Szolgáltató Bt. 2011. május 2-án adta le a tárcának a dokumentumot.

Hatástanulmány a boltzárról

A vasárnapi boltzár bevezetése, vagyis március 15. (tulajdonképpen március 22, mivel 15-én amúgy is minden zárva lett volna) környékén olyan információk láttak napvilágot, melyek szerint a kormány még 2011-ben csináltatott egy tanulmányt a boltzár hatásairól, de ezt nem hozták nyilvánosságra. A Népszabadság értesülései szerint a tanulmány azt tartalmazta, hogy a KDNP javaslata miatt több mint tízezer ember veszítené el a munkáját és közel 50 milliárd forintot bukna a költségvetés.

Találtak egy jelentést

Az NGM először kategorikusan tagadta, hogy készült volna ilyen tanulmány. Aztán nem sokkal később feltöltöttek a kormányzati honlapra egy jelentést, ami a kötelező vasárnapi zárva tartás lakossági megítélésével foglalkozott. A tárca továbbra is állította, hogy ez nem hatástanulmány. A nyilvánosságra hozott jelentésben valóban nem szerepeltek a Népszabadság által vélelmezett számok, de készítői jórészt negatív következtetésekre jutottak.

Családi feszültségek

Az MS Concord 2011 áprilisában készítette a jelentés alapjául szolgáló felmérést. Ebben 800 főt kérdeztek meg vásárlási szokásaikról. A teljes tanulmány itt elérhető, többek közt az alábbi következtetésekre jutnak benne:

  • A lakosság 54 százaléka ellenzi a vasárnapi boltzár bevezetését. "Ennek egyik oka lehet, hogy nem szeretnék, ha direkt hatalmi eszközökkel befolyásolnák a vasárnapi szokásaikat és viselkedésüket."
  • Országos átlagban a nagybevásárlások 18,5 százaléka történik vasárnap. Megfelelő kommunikációval ez átterelhető péntek délutánra és szombatra, a becsült hatások: "dugók, vásárlói tömegek, családi feszültségek, környezetszennyezés".
  • Vasárnap főleg élelmiszereket, tisztító- és tisztálkodószereket vesznek az emberek.
  • Tudatosan 37,8, spontán 26,3 százalék vásárol vasárnap.
  • Vasárnap 69 százalék multinál vásárol.
  • 60 százalék máshol vagy máskor meg tudná oldani a vasárnapi vásárlást.

 

origo.hu(Fotó: hvg.hu)