h i r d e t é s

Épp' 2022 elején eshet neki Macron Orbánnak

Olvasási idő
2perc
Eddig olvastam
a- a+

Épp' 2022 elején eshet neki Macron Orbánnak

2021. július 05. - 07:54

Az Orbán-kormány számára felüdülés lehet a mostani félév, hiszen Portugáliától a soros elnökséget Szlovénia vette át az év második felére, és szinte biztos, hogy magyar szempontból teljesen más időszakra számíthatunk, mint az előző volt. - írja a 24.hu

Orbán Viktor fontos szövetségesének számító – a homofób pedoviltörvény ügyében is a magyar miniszterelnök mellé álló – Jansa a napokban már arról beszélt, hogy ha az EU „képzeletbeli európai értékeket” akar Közép-Európára erőltetni, az az unió összeomlásához vezethet. Igaz, Jansa attól azért eddig tartózkodott, hogy olyan keményen menjen szembe az uniós elittel, mint Orbán – egy kétmillió lakosú, euróval fizető ország kormányfőjeként kevés oka is van erre.

A következő félévben fontos döntések várhatók, melyek akár negatívan is befolyásolhatják a magyar belpolitikát. Őszre várják a legtöbben, hogy az Európai Bíróság dönt a jogállami mechanizmusról, amelyet ezek után el is lehetne kezdeni alkalmazni. Szintén a nyár végére várható a most már évente megjelenő jogállami országjelentés, amely várhatóan elmarasztalja majd Magyarországot. 

A magyar kormánynak ez a félév mégis kellemes felüdülés lehet a korábbiakhoz képest, mert bár a soros elnökséget vivő ország a szabályok szerint fair és független vezetőként jár el, Orbán Viktor alapvetően támogató hozzáállást várhat Jansa kormányától. Az igazi probléma az ezt követő félévben lesz.

2022 elején ugyanis Franciaország veszi át az unió soros elnökségét. Azt, hogy Emmanuel Macron elnök kormánya mit gondol a magyar állapotokról, világosan jelzi, hogy Franciaország volt az egyik olyan állam, amely az EU-ban vitát kezdeményezett a Magyarországon elfogadott homofób törvényről. Macron ráadásul közvetlenül a (magyar parlamenti választással egy időben, 2022 áprilisában esedékes) francia elnökválasztás előtt veszi át a soros elnökséget, és fontos lesz neki, hogy odahaza politikai sikereket mutasson fel. Ennek csak az egyik eszköze lehet a jogállami mechanizmus, amelyet szinte biztosan elindítanak majd 2022 elején Magyarország ellen.

A mechanizmusnál is fontosabb eszköz lehet a Konferencia az Európai Unió jövőjéről, ami egy egyeztető fórum – ez a portugál elnökség alatt kezdődött és nagyrészt a szlovén elnökség alatt zajlik majd le –, és a végeredményét pont Macron hirdetheti ki. 

Szinte biztosra vehető, hogy a kampányhajrában lévő Macron kemény politikai támadásokat indít majd Magyarország ellen, hiszen ezzel saját magát is pozicionálni tudja otthon a Marine Le Pen és a klasszikus francia jobboldal elleni harcban. (24.hu)