h i r d e t é s

Erdőügyi államtitkárral erősít a kormány

Olvasási idő
kevesebb, mint
1 perc
Eddig olvastam

Erdőügyi államtitkárral erősít a kormány

2020. február 14. - 10:22

 

Az ország területének több mint 21 százalékát borítja erdő - mondta Szentpéteri Sándor, az Agrárminisztérium (AM) erdőkért felelős helyettes államtitkára szerda reggel az M1 aktuális csatornán.

Illusztráció: pixabay.com

A helyettes államtitkár elmondta, ez az arány a jogilag is meghatározott erdőre vonatkozik, a fás területekkel együtt valószínűleg jóval nagyobbat boríthat növényzet. Az a cél, hogy az ország területének legalább 27 százalékán erdő legyen

- hangsúlyozta.

Szentpéteri Sándor elmondta, tavasszal indul egy újabb - több mint 500 millió forintos - fásítási program iskolák, önkormányzatok, közösségek számára.

Emlékeztetett, az AM tavaly elindított egy fásítási programot, aminek köszönhetően ma kedvezőbb feltételekkel lehet fát ültetni. A programra jelentkezők eddig 11 ezer hektárnyi területre igényeltek támogatást.

A szakemberek dolga, hogy olyan fafajt válasszanak, amely jól érzi magát az adott területen. Ugyanakkor - a klímaváltozás miatt azt is figyelembe kell venni, hogy 30-40 év múlva mire lehet számítani az országban

- tette hozzá.

(MTI)


 

h i r d e t é s