h i r d e t é s

Esztergomba érkezik a hajléktalan Jézus szobra

Olvasási idő
1perc
Eddig olvastam
a- a+

Esztergomba érkezik a hajléktalan Jézus szobra

2017. november 21. - 08:49

December elején, a Széchenyi téren lesz látható az alkotás, amely kettős üzenetet hordoz, a kezdeményezést indító Magyar Máltai Szeretetszolgálat szavaival: egyrészt felhívja a figyelmet, hogy lássuk meg Krisztus arcát a kirekesztett emberekben, másrészt együttérzésre hív az elesettek iránt. 

A hajléktalan Jézus szobra - Forrás: Magyar Kurír

A szobor fő üzenete nagyon közel áll a Magyar Máltai Szeretetszolgálat meggyőződéséhez, mely szerint a hajléktalan embernek elsősorban a másik emberre van szüksége. Az elesett emberek méltóságát a szociális ellátórendszer önmagában nem tudja visszaadni, arra csak a társadalom képes.

Az alkotás egy fekvő ember, akinek arcát a lepel takarja, meztelen lábfején pedig a keresztre feszítés sebei láthatók.

A padon fekvő, pokrócába burkolózott, elesett embert ábrázoló köztéri alkotást Timothy Schmalz kanadai szobrász készítette 2013-ban. Magyarország számára egy baráti társaság a Magyar Máltai Szeretetszolgálattal közösen készíttette el a kanadai művésszel a szobor másolatát. A szobor előtt már számos magyar város lakói kifejezhették együttérzésüket a hajléktalan emberekkel.

A szobrot Erdő Péter bíboros avatta fel, idén április 11-én, akkor így fogalmazott:

„Jézus egyszerre élte át a hajléktalanság súlyát és a küldetés nagyszerűségét. Látnunk kell hajléktalan testvéreinkben is életkörülményeik súlyát, és mindegyikükben az emberi hivatás nagyszerűségét. Adja Isten, hogy Krisztust tudjuk látni minden emberben. Erre emlékeztessen minket a szobor.”