h i r d e t é s

Esztergomban az emberi életnél fontosabbak a virágok

Olvasási idő
3perc
Eddig olvastam

Esztergomban az emberi életnél fontosabbak a virágok

2014. július 08. - 14:43

 

2014. július 5-én esemény volt a városban, leszállt a hősök terei körforgalomban egy mentőhelikopter.

Esztergom megközelítően 1 ezreléke heves kommentelésben fejezte ki nem tetszését a leszállással kapcsolatban.

Reggel 8-9 óra között történt a leszállás - olvasható a Facebook bejegyzés alatt. A Haladó Esztergomért Egyesület Elnöke szerint semmi nem indokolhatja, hogy egy mentőhelikopter a frissen virágosított körforgalom mértani közepén landoljon. Más vélemények szerint elvárható, hogy a leszállás-felszállás után a mentőszolgálat munkatársai azonnal kezdjék meg a virágos terület rehabilitációját.

Parázs vita kezdett kialakulni a témában. Nemsokára megérkezett az esztergomi-facebook intellektuel-bajnoka is:

"Néhány dolgot nyilvánosan szeretnék majd idővel megtudni:

* Sikerült-e megmenteni annak az embernek az életét, akinek érdekében érdemes volt mások életét kockára tenni hatósági helyszinbiztosítás nélkül, lakott területen belül?

* A repülési napló adatai megfelelnek-e a valóságnak.

* Elindult-e már a légiforgalmi hatóság viszgálata és az milyen eredménnyel zárult!

* Ki jelőlte ki és mikor értesítette az esztergomi lakoságot arról, hogy a 111-s és a 11-es országos főút közlekedési csomópontján (Hősők tere) nem katasztrófa idelyén, minden további nélkül helikopter leszálló helynek is használható?

* Szeretném hallani az esetről, valamennyi esztergomi politikai tömörülés valamint a társadalmai szervezetek véleményét, különős tekintettel a közelgő önkormányzati választásokra való tekintettel a polgármester véleményét is és az esztergomi rendőrségét is!

Egyébként pedig, ha valaki jól megnézi a fotót akkor abból megállapithatja, hogy kb reggel 9 óra magasságában készült a felvétel és hogy a helikopter rotorja áll, ami arra utal, hogy nem beteg felvétel miatt történt a leszállás. "

Véleményünk szerint a fenti komment szerzője szerint az volna demokratikus, ha a mentőhelikopter előre jelezné egy felelős esztergomi testület irányába, hogy hol és mikor szándékozik majd leszállni. Talán egy Helikopter Bizottságot kéne alakítani a városi civilekkel karöltve, vagy minimum területfoglalási engedélyt szeretnének hozzá.

"Hát ez sajnálatos....a szép virágoknak annyi........"

kontra

"Most komolyan a virágokért agódtok mikor Valakiért mentőhelikopter érkezett???!!!??? Ezt nemhiszem el!!!!!!"

"Miért ne aggódnánk a virágokér is.....mindenért és mindenkiért aggódunk...Csak épp a kör közepébe kellett leszállni nem?????Hmmmmm....Milyen fáradságos volt azt is megcsinálni, sok kéz dolgozott a körforgalmon , hogy valahogy kinézzen.Ilyet írni sem kellene....."

"Ekkora terület máshol is akad- mégegyszer nem értek a mentéshez- de talán a foci pálya, avagy a kamion mosó ??Miért pont ide ???"

"Kiváncsi lennék , ha a Te rokonodért , gyermekedért , szülődért jött volna , mennyire érdekelne hová szállt le? Neki az a fő hogy minél biztonságosabban és gyorsabban le tudja tenni a gépet! A virág pótolható , de az idő lehet hogy életet ment!!!!!!!!"

"Leszarom a bokám! Nem tudom, hogy feltünt e valakinek, hogy ahol az Eurokopter leszállt, mellette van a mentőállomás. Innen csak a kombinációs készségre bízom, hogy kitaláljátok, miért oda szállt le."

"A kommentek alapján ez a város megérett egy atombombára."

Mi történhetett?

Szerkesztőségünk bízik benne, hogy az a sérült, akiért a mentőhelikopter érkezett, megkapta azokat a kezeléseket, amelyek a gyógyulásához szükségesek!

"Semmi komoly csak kocsi hiany egy stemis beteget vittek el!" - olvasható egy másik Facebook-posztban.

Be is indult az összeesküvés-elmélet-gyártás

"Talán te is tudod, hogy ez nem az első eset, hogy egy mentőhelikopter önkényesen leszáll Esztergomban, amivel zavart kelt a közúti közlekedésben, legutóbb a nemrég elszállitott Magvető szobornál.

Ezek a leszállások elsősorban kollegiális látogatást takarnak egy magáról megfeledkező olyan mentőtiszt részéről, aki innen került ehhez a szogálathoz, aki úgy hiszi politikai identitása okán, hogy neki mindent szabad.. "

Mi lehet az igazság?

Nem tudjuk mi történt, de kíváncsiak vagyunk. Éppen ezért megkerestük az Országos Mentőszolgálat Sajtóosztályát. A sajtóügyeletes ígérte, hogy tájékoztatja szerkesztőségünk. Amint megérkezik a válasz, azonnal megosztjuk olvasóinkkal.

Mi történt a körforgalom virágaival?

A cikk publikálása előtt megnéztük a körforgalom virágait. Szemmel láthatóan nem tett bennük kárt a helikopter. Ha Ön mégis úgy látja, hogy sérültek virágok, küldje el nekünk e-mailben az [email protected]-ra!

UPDATE

Megérkezett az OMSZ közleménye:

Azután a Haladó Esztergomért Egyesület is megszólalt az ügyben:


 

h i r d e t é s