h i r d e t é s

Év végén indul a mohácsi gigavágóhíd

Olvasási idő
1perc
Eddig olvastam
a- a+

Év végén indul a mohácsi gigavágóhíd

2016. január 26. - 13:39
0 komment

Már telepítik a technológiát a mintegy 20 milliárd forintból megépülő mohácsi vágóhídra, ahol szeptemberben indulhat a próbaüzem, az év végén pedig a termelés – írja Ferjancsik Domonkosra, az MCS Vágóhíd Zrt. egyik igazgatósági tagjára hivatkozva keddi számában a Népszabadság.

Az épülő vágóhíd 2015. nyarán Fotó: Sóki Tamás / MTI

A beruházás korábban két meghatározó üzletemberhez, az OTP Bank első emberéhez, Csányi Sándorhoz, valamint az egykori Wallis-alapító, ma már inkább logisztikai és energetikai vállalkozásokban – köztük a MET energiakereskedőben is – érdekelt Nagy Györgyhöz volt köthető, ám bő egy éve Csányi érdekeltsége, a Pick Szeged Zrt. közvetlenül kiszállt a projektből, írja az MTI.

Az MCS Zrt. együttműködési keretmegállapodást kötött a Pick Szeged Zrt.-vel. Ennek értelmében a mohácsi üzem elindulásával párhuzamosan a Pick szegedi egységében befejezik a vágást, a pécsi üzemben pedig a darabolást és a csontozást, vagyis az új vágóhíd az ország legnagyobb húskészítmény-előállító vállalatának alapanyag-ellátója lesz.

Korábban a kormány már döntött arról, hogy a beruházást nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű üggyé nyilvánítja, és 1,46 milliárd forintos támogatást is megszavazott a kivitelező MCS Zrt.-nek.   A beruházás megvalósításával újra a Csányi-húsbirodalom válhatna piacvezetővé a hazai húsiparban, ahol most az olasz érdekeltségű kiskunfélegyházi Hungary-Meat Kft. foglalja el az első helyet 80 milliárd forinton felüli éves árbevétellel.  

 

index.hu