h i r d e t é s

Évadnyitó és vitorlabontás a Balatonon

Olvasási idő
1perc
Eddig olvastam
a- a+

Évadnyitó és vitorlabontás a Balatonon

2018. május 12. - 14:32

Az évtizedes hagyományoknak megfelelően a balatonfüredi ünnepélyes évadnyitóval és a tó megkoszorúzásával szombaton elkezdődött a balatoni turisztikai és vitorlásszezon.

Résztvevők a Balatoni Évadnyitó T-Systems Nagydíj vitorlásverseny rajtja után Balatonfüred közelében 2018. május 12-én. - MTI Fotó: Bodnár Boglárka

A Magyar Vitorlás Szövetség (MVSz) sajtóközleménye szerint idén is jó év várható turisztikai szempontból, mivel 2015 óta a Balatonhoz ellátogató turisták száma folyamatosan nőtt. A Balaton mellett számos fejlesztés kezdődött, ezek közé tartozik az MVSz programja, amelynek legfontosabb célja, hogy uniós pályázati források segítségével meghatározó vitorlásturisztikai célponttá tegye a Balatont. 

Bóka István polgármester, az ünnepélyes évadnyitó házigazdája többek között arról beszélt, hogy ebben az évben Európa leghosszabb tókerülő vitorlásversenyét, a Kékszalagot 50. alkalommal rendezik meg, a viadal Balatonfüredről indul és oda érkezik vissza. 

Kontrát Károly, a Belügyminisztérium ügyvezető parlamenti államtitkára, a város országgyűlési képviselője hangsúlyozta, hogy a Balaton Magyarország legnagyobb természeti kincse, és a kormány is dolgozik azon, hogy most és a jövőben is ezt a természeti kincset még többen keressék fel. 

Kollár Lajos, a Magyar Vitorlás Szövetség elnöke beszédében kiemelte: sportdiplomáciai siker, hogy öt nemzetközi vitorlásversenyre is sor kerül a Balatonon. (MTI)

A Balatoni Évadnyitó T-Systems Nagydíj vitorlásverseny


MTI Fotó: Bodnár Boglárka

MTI Fotó: Bodnár Boglárka

MTI Fotó: Bodnár Boglárka

MTI Fotó: Bodnár Boglárka