h i r d e t é s

Ez fájni fog! A kormánynak bocsánatot kell kérnie

Olvasási idő
1perc
Eddig olvastam
a- a+

Ez fájni fog! A kormánynak bocsánatot kell kérnie

2019. december 22. - 06:45

Egy hónapig kell virítania a kormany.hu oldalon a bocsánatkérésnek, mert megsértették a Magyar Helsinki Bizottság jó hírnevét.

A civil jogvédő szervezet azért perelte be a Miniszterelnöki Kabinetirodát, mert a 2017-es „nemzeti konzultációs” levélben azt írták, hogy a Helsinki Bizottság védi a törvénytelenségeket elkövető bevándorlókat, és ezzel pártolja a törvénytelenségeket. Jogerős bírósági ítélet már 2018-elején született, de a „propagandaminisztérium” nem nyugodott bele, fellebbeztek, így csak most tudott dönteni a Kúria.

Győző Gábor ügyvéd egyértelműen győzelemként értékeli az ítéletet. Úgy látszik, az igazságszolgáltatásban még lehet bízni még egy kormányszerv ellen is. Bár az igaz, hogy a konzultációs levél 8 millió példányban készült, ildomos lenne a bocsánatkérést is ugyanennyi példányban szétküldeni az embereknek, de a bíróságok ezt a kérést túlzásnak tartották.

Érdekesen érvelt a kabinetiroda a pert során. Azt állították, hogy amit állítottak az megáll, ha mégsem, akkor a bíróság tekintse azt szabad vélemény-nyilvánításnak. Az Alkotmánybíróság álláspontja az, hogy ennek joga az állampolgárokat illeti meg, nem az államot. Az ügyben eljáró bíróságok valamivel megengedőbbek, bizonyos szituációkban, például választási kampányban lehetségesnek tartják, hogy az állam emberei is éljenek a szabad vélemény-nyilvánítás jogával. A nemzeti konzultáció azonban nem tartozik ezek közé az esetek közé.

A hatalom egyébként rendszeresen szórja a vádakat a Magyar Helsinki Bizottságra, a gonosz megtestesítőjeként próbálja beállítani Soros Györgyöstől, mindenestől. Győző Gábor azt mondja, nem is reagálnak minden ilyesféle megnyilvánulásra, csak a súlyosabbakra. S ha születik egy olyan bírósági döntés, mint a mostani, akkor annak igyekeznek minél nagyobb nyilvánosságot adni. Aki akarja, az megérti, miről is szólnak a hasonló perek. (klubradio.hu)