h i r d e t é s

Ez vár Budapestre az esti Szuperkupa-meccs alatt

Olvasási idő
2perc
Eddig olvastam
a- a+

Ez vár Budapestre az esti Szuperkupa-meccs alatt

2020. szeptember 24. - 12:06

A százas nagyságrendű újeset-szám és a nem kevés halott, valamint aktív fertőzött és karanténkötelezett ember továbbra is indokolja az operatív törzs napi működését és így online tájékoztatóját is.

Forrás: Magyarország Kormánya / Facebook

Lakatos Tibor, az ügyeleti központ vezetője először is az esti UEFA Szuperkupa mérkőzés helyzetéről beszélt.

Elmondta, a legtöbben magyarok vettek jegyet, de pár ezer spanyol és német szurkoló is lesz a Sevilla és a Bayern este 9-kor kezdődő összecsapásán.

Jelezte, mindaz, aki külföldről érkezik erre a meccsre, 72 órán belül el kell, hogy hagyja az országot.

Mindkét csapatnál összekötő rendőrtiszt is szolgál a magyar házigazda részéről.

A nézőkre is szigorú szabályok vonatkoznak, eleve a jegyértékesítésnél is figyelt arra az UEFA és az MLSZ is, hogy olyanok ülhessenek egymás mellé, "akik azonos közösségből jönnek".

A szurkolókat maszkviselésre kérte a meccsen, és arra, hogy a bejutáskor is tartson távolságot, továbbá arra is, hogy már akkor is legyen rajtuk a maszk, amikor a stadionhoz megérkeznek.

Több mentőautó is szolgálatban lesz a helyszínen. A környéken helyszínbiztosítás lesz, ezt a feladatot is a rendőrség végzi - jelezte Lakatos Tibor.

Még azt is elmondta, hogy a német és a spanyol drukkereket is "egyben tartja a rendőrség". A német szurkolók számára külön parkolót is nyitnak.

Müller Cecília országos tisztifőorvos először - szokása szerint - az adatokat ismertette. Az elhunytak között azonban, mint kiemelte, van egy 40 éves beteg is.

Újra elmondta, hogy ahol nem tartható a védőtávolság, mindenki viseljen maszkot, "legyen automatikus", azon túl is, "amit a jogszabályok előírnak".

A PCR-tesztekkel kapcsolatban rengeteg kérdést kap, ezzel kapcsolatban elmondta, azért vesznek teszteléskor két helyről mintát, mert mindenáron fel akarják fedni a testben a koronavírus jelenlétét.

Tisztázta azt is, hogy minden gyanús esetnek ingyenes a teszt. "Mindenkinek, akinek erre szüksége van. Továbbra is érvényes az eljárásrend, hogy a háziorvos rendeli meg a tesztet, és az Országos Mentőszolgálat munkatársai mennek ki" - mondta.

Szerinte alig van olyan teszt, amelyet pénzért végeztek el Magyarországon, elsősorban olyanok éltek ezzel, akik külföldről hazatérve mentesülni akartak a karanténkötelezettség alól.

Azt is megjegyezte, hogy ha valakinek nincs tünete, annak nem feltétlenül értékes pénzért PCR-tesztet végeztetnie.

A hatósági árat - utalva a kormányzati beszerzésre - szerinte "szűkre szabottan" határozták meg.

Elmondta még, hogy aki kórházból hazatér és két negatív tesztje van, már nem kell, hogy karanténban legyen. Ugyanakkor ha valakit koronavírusosként engednek haza a kórházból, annyi napot kell már csak otthon lennie, hogy meglegyen a 10 nap. (infostart.hu)