h i r d e t é s

Ezek a legjobb játékok idén

Olvasási idő
2perc
Eddig olvastam
a- a+

Ezek a legjobb játékok idén

2018. december 21. - 16:03

Az idei évben is megrendezték az Ország Játéka szavazást, melynek során a Játéksziget 4 kategóriában is díjat nyert! Méltó elismerés ez mind a szakma, mind pedig a vásárlók részéről!

A nívós verseny, melynek az idei többszörös győztese a Játéksziget, immár hatodjára került megrendezésre. A megmérettetésre idén nagyságrendileg 100 játékot neveztek. A zsűri egy összetett és bonyolult, szakmai szempontokat felsorakoztató lista alapján választott, melyek közt szerepel:

  • a játék a gyerekek érzelmi, mentális világának elmélyítéséhez hozzájárul-e,
  • fejleszti-e és milyen mértékben a készségeit,
  • többen is tudják-e együtt játszani,
  • milyen a minősége,
  • innovatív és kreatív-e, illetve mennyire,
  • az egyik legfontosabb szempont pedig: valódi örömforrás -e a gyerekek számára!

Az első játék, ami a közönség és a szakmai zsűri díját is elnyerte, nem túl meglepő módon a Geomag Gravity Jump. A fiúk és a lányok körében egyaránt méltán népszerű játék fejleszt és tanít is egyben, ezen felül még szórakoztat is. Ez az a játék, amit nem lehet kihagyni, amit, ha ajándékba szánunk, az öröm garantált, még a szülők részéről is! Nyugodtan bevallhatjuk, hogy mi is játszunk vele, miután a lurkó már ágyba került. Nagyon jót tesz a kreativitásnak, valamint fejleszti a térbeli ismereteket és a tájékozódást. A Gravity Jump esetében egy összetett akadálypályán megy keresztül a golyó, mígnem elér a céljához. Kutatások bizonyították, hogy azok a gyermekek, akik ezzel a játékkal játszanak, sokkal jobban eligazodnak például egy műszaki tervrajzon.

A második, a szakmai díjat elnyerő játék a Sylvanian Families kezdőház szettje. A tüneményes állatokkal játszható szerepjáték az, ami jelenleg teljesen elvarázsolja még a legkisebbeket is. A Sylvanian Families épületei egymással összekapcsolhatók, kompatibilisek, így végül egy egész kis városkát építhetünk meg. Nem csak aranyos kis játék, hanem Sylvania lakóinak apró kis méretei a finommotorikát is remekül fejlesztik.

Végül pedig közönség díjas lett az Engino Newton törvényei építőjáték, ami megérdemelten végzett idén az élen. A sokszínű, sokféleképpen összeállítható játék, nagyban eltér a hagyományos építőjátékoktól. Többek között kielégíti a gyermekek technológia iránti vágyát, hiszen egyes készletek tartalmaznak motort vagy akár napelemet is. A Newton törvényei szett segítségével megismerhetjük az amúgy csöppet sem száraz elméleteket, és akár kísérletezhetünk a potenciális és a mozgási energiával. A játékszettből 8 különböző dolgot építhetünk. Alkothatunk például különböző autókat, ventillátort, vagy akár katapultot is.