h i r d e t é s

Ezer klikkért már jár az állami elismerés

Olvasási idő
1perc
Eddig olvastam
a- a+

Ezer klikkért már jár az állami elismerés

2015. január 30. - 07:54
0 komment

A Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság  úgy érezhette, nem kell mindig az akadékoskodó jogvédőket vagy a biztonsági protokollokon molyoló geekek vállát veregetni.

Ezért  idén Vastag Tamásnak adta a adatvédelemi tevékenységet elismerő évente kiosztott díját. A volt X-faktoros figura emlékérmét a NAIH az MTI-nek olyasmivel magyarázta, hogy az el­múlt években kiemelkedő tevékenységet folytatott

"az internetes adatvédelemmel, a fiatalok tudatos internethasználatával kapcsolatos ismeretek népszerűsítése érdekében"

A hatóság egy 2013-as, kiskorúakat célzó kampányra gondolt, ami a fantáziadús Kulcs a net világához címet viselte. Ennek keretében rendeltek meg - nyilván nem ingyen - egy 38 másodperces filmecskét, melynek aláfestő zenéje egy Vastag Tamás-szám, de az énekes a végén maga is elmondja a fő okosságokat. Ezen kívül készült egy adatvédelmi témájú szám (!) is, a Biztos hely

A Borsnak eszébe jutott, hogy vessen egy pillantást, ugyan mekkora tömeget ért el a díjjal jutalmazott kampány. Nos, a díjazott reklámfilmet kemény ezren nézték meg, az oktató-nevelő-felvilágosító témájú dalt is csak  38 ezren. 

Vastag Tamás és testvére, Csaba egyébként korábban is tevékenyen hozzájárult az állami szervek promotálásához, tavaly januárban a Parlamentben dallal emelték a diákolimpikonok tiszteletére rendezett fogadást, majd pózoltak egy jót Orbán Viktorral.

 

index.hu

{flike}
{jcomments on}