Ezért lesz Apostol koncert: megszólalt a zenekar frontembere
Sokakat meglepett, hogy miközben általában nem lehet ötszáz fősnél nagyobb létszámú zenés rendezvényeket tartani, az Apostol együttes mintha kivétel lenne: a zenekar augusztus 28-i Aréna koncertjét megtartják.
Meződi József, a zenekar frontembere az ATV Híradónak azt mondta: mivel a szervező cég a koncert megrendezése mellett döntött, nem mondhattak nemet.
A koncert szervezője a Broadway Event. Kovács Zoltán ügyvezető igazgató az ATV Híradónak azt mondta, a rendezvény ahhoz a szabályozáshoz tartozik, amelyben a színházak is működnek. "Június 18-tól a kormány a vészhelyzetet feloldotta, és az úgynevezett ültetett előadások nem tartoznak a zenés táncos előadások kategóriájába, ezeket meg lehet tartani. Ugyanúgy, ahogy a margitszigeti szabadtéri színpadon lehet Fenyő Miklós koncert, ugyanúgy, ahogy Tokajban tudunk Rúzsa Magdi koncertet tartani, ugyanúgy az Apostolnak is meg tudjuk tartani a koncertjét az Arénában."
Meződi József, az Apostol frontember azt mondta az ATV Híradónak: Nem rajtuk múlik, hogy egy koncertet megtartanak-e, vagy sem. "Van egy szerződésünk a Broadway Irodával, és ha ők úgy döntenek, hogy megtartják, akkor mi nem mondhatjuk azt, hogy nem lépünk fel: ha lemondanánk, az nagyon sok pénzbe kerülne nekünk, ez egy ilyen róka fogta csuka helyzet, és nehéz kimászni belőle." (atv.hu)
* Müller Cecília a mai napon Budapesten tartott sajtótájékoztatóját ezt mondta: "zárt közösségekben, hosszabb idejű, zárt helyen tartózkodás esetén "eléggé fertőzőképes a vírus", főként azért - utalt a konkrét esetre -, mert tüneteket produkáló emberek lehetnek ott."
** A koronavírus pedig ülve nem terjed ugye...