h i r d e t é s

Ezt benézted, Viktor

Olvasási idő
3perc
Eddig olvastam

Ezt benézted, Viktor

2019. július 21. - 07:43

 

A menekültkérdés – annak ellenére is, hogy a magyarok többsége immár évek óta nem találkozhatott egyetlen menekülttel sem – továbbra is fontos téma a kormány háza táján. 

A kép illusztráció! - Forrás: nepszava.hu = Fotó: Vajda József

Sőt, nem csak fontos, hanem lényegében központi téma, amelyre a teljes kampányukat és kommunikációjukat építették. A bevándorlás okozta válsághelyzet továbbra is érvényben van, amire hivatkozva továbbra is milliárdokat dobnak ki az ablakon. Soros neve mostanság alig kerül a Fidesz kommunikációjának középpontjába – a CEU elzavarása mintha egy időre lenyugtatta volna a kedélyeket -, ezzel pedig még a szokásosnál is egysíkúbbá vált az egész. Ma már csak a migránsozás maradt, amire hivatkozva mindent és mindenkit visszautasítanak Brüsszelben. Változatlanul nincs olyan terv vagy döntés, aminek hátterében ne a migrációt vélnék felfedezni.

De hogy miért is beszélek erről? Közel egy évvel ezelőtt a kormány bevezette a bevándorlási különadót, amivel elmondásuk szerint a bevándorlást támogató szervezeteket szerették volna sújtani. Ebből a 25 százalékos adónemből azonban közel egy év alatt egyetlen peták sem folyt be az államhoz, ezért bőven kijelenthető, hogy sikertelen volt. Ezzel az adóval kimondva-kimondatlanul is a TASZ vagy az Amnesty International típusú civil szervezeteket vette célba a kormány, hiszen sorozatosan szember mernek szállni a kormánnyal, ezt pedig nem tűrik a bársonyszékeikben ülő politikusok. Főleg Orbán Viktor.

Már a bevezetése előtt is egyértelmű volt az, hogy politikai indokok vezérlik a törvény életbe lépetetését és még jogilag sem igazán forrott ki. Nem volt tehát meglepő, hogy a különböző, kormány által befenyített szervezetek azonnal kijelentették, hogy egy forintot sem fognak befizetni bevándorlási különadó jogcímen. Már csak azért sem, mert még a hatóságok sem tudták pontosan meghatározni, hogy mégis kinek kellene fizetnie ezt az adót. Persze az adó bevezetését követően nem ezzel volt teli a kormánysajtó, hanem ezzel:

Az adóhatóság felkészült a bevándorlási különadó szabályainak betartatására – nyilatkozta lapunknak a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) vezetője, hozzátéve: ezentúl különadót kell fizetniük azoknak a szervezeteknek, amelyek az illegális bevándorlást segítik. Sors László rámutatott, az érintett szervezeteknek augusztus 25-ig be kell jelentkezniük a NAV-nál, szeptember 15-ig pedig az első adóbevallást is le kell adniuk. (Magyar Idők)

Nos, lehet, hogy a NAV felkészült arra, hogy valaki a szabályok megértése nélkül is hajlandó lesz milliókat elutalni az adóhatóság számlájára, azonban a civil szervezetek máshogy gondolták. Több esetben is a NAV-hoz fordultak, hogy megtudják, az ő tevékenységükre vajon vonatkozik-e a bevándorlási különadó befizetése, ám a mai napig nem kaptak választ. Ez azért is lehet, mert a NAV-nak rendkívül sok munkája van – például M. Richárd, vagy Rogán Antal adóbevallásait böngészik nagy erőkkel -, vagy pedig azért, mert még nekik sincs fogalmuk sem arról, hogy mégis kire vonatkozik a közel egy éve bevezetett adónem.

A NAV a szabályokat következetesen számon fogja kérni szereplőkön, az adót ugyanis minden érintettnek le kell rónia. (Magyar Idők)

Hát a kormány szerinti érintettek – akik leginkább borsot törtek Orbán orra alá – mégsem fizettek be eddig semmit, így hát a csodálatos déli hatákerítés fenntartására sem érkezett be plusz összeg. Persze ez nem jelent gondot Orbánnak, hiszen az adófizetők pénzét bármikor szemrebbenés nélkül átcsoportosítja innen oda, bármire, amire csak akarja. Stadionépítés, templomfelújítás vagy a déli határzár megerősítése, a lényeg, hogy sokba kerüljön és értelmetlen legyen. Nem elég azonban, hogy befuccsolni látszik Orbán nagy terve, a Migration Aid vezetője, Siewert András információi szerint a kormányzat azt tervezi, hogy kivezeti az értelmetlen, és ezért egyelőre csak kiadásokat jelentő adónemet.

De ne legyenek kétségeink afelől, hogy ezt is képes lesz majd úgy kommunikálni a Fidesz, hogy ők ezt a harcot is megnyerték. Győztek.

Lázár Gergő / kolozsvaros.com


 

h i r d e t é s