Fáklyával vonulnak utcára a Herman Ottó gimnázium mellett
Miskolcon a szakszervezet is beállt a leamortizált oktatás miatt tiltakozó iskola mögé.
A teljes városon keresztül vonuló tüntetéssel folytatódik a miskolci Herman Ottó Gimnázium tanári karának levelével kezdődött tiltakozási hullám - írja a hétfői Népszabadság. Az akciót a Pedagógusok Szakszervezetének helyi csoportja február 3-ra szervezi Miskolcra "Fogadóóra" elnevezéssel. Mivel a köznevelési törvény szerint a diákoknak és a tanároknak is kötelező 16 óráig bent maradniuk az iskolában, ezért délután fél ötre hirdetik a fáklyás felvonulás kezdetét - írja az Index.
Közben gőzerővel folyik az EMMI-ben a válságkezelés, Balog Zoltán szombaton a szigorú adminisztráció "felpuhítását" ígérte. A szakszervezet azonban nem akar meghátrálni, Csabalik Zsuzsa, a PSZ miskolci titkárhelyettese szerint a minisztérium csak a tiltakozásokat akarja hárítani:
"Ismerjük már a taktikát, amivel megpróbálják kiénekelni a sajtot a szánkból!"
Csabalik úgy látja, az oktatásban rendszerszintű problémák vannak, s azzal, hogy létrehoznak egy köznevelési kerekasztalt, még nem jut több pénz és figyelem erre az ágazatra.
"Látnunk kell, hogy a humántárcánál az oktatás, az egészségügy, a szociális szféra és a kultúra egyaránt mostohagyerek. Az egyedüli „kiskedvenc" a sport. Erre az egyre jut forrás. Amit a hermanosok az iskolákról leírtak a levelükben, az csak a jéghegy csúcsa, ennél sokkal nagyobb a baj, amit nem lehet hirtelen jött ígéretekkel elfedni."
A Népszabadság úgy tudja, a szolidaritási demonstrációhoz már most számos szakszervezet – köztük az Autonómok, a zeneművészek és a PDSZ – csatlakozott, de tárgyalnak a közlekedési és a vasúti érdekképviseletekkel is.