h i r d e t é s

Falus Ferenc szerint katasztrófahelyzet fenyeget

Olvasási idő
1perc
Eddig olvastam
a- a+

Falus Ferenc szerint katasztrófahelyzet fenyeget

2021. november 15. - 08:11

A koronavírus-járvány miatt maszkviselésre buzdítanak a szakemberek

A kép illusztráció! - Forrás: pixabay.com

A koronavírus-járvány miatt maszkviselésre buzdítanak a szakemberek: Lisziewicz Julianna virológus immunológus szerint a negyedik hullámban ezzel ötezer ember életét lehetne megmenteni. Falus Ferenc korábbi országos tiszti főorvos úgy véli, katasztrófa-helyzet állhat elő. Szerinte már most annyi a fertőzött, hogy az egy hét múlva kezdődő oltási hét már vajmi keveset ér majd. 

 

"Katasztrófa helyzet fenyeget, vagy szerintem már katasztrófa helyzet van" - fogalmazott Falus Ferenc korábbi országos tiszti főorvos az ATV Civil a pályán című műsorában, ahol arról beszélt, hogy a kormány szerinte elengedte a víruskezelést.

"Nem pontosak a vírustesztelések, és sokkal többen fertőződnek meg, mint amit a statisztikák mutatnak" - fejtegette, hozzátéve, hogy ezen már az oltási kampány sem tud segíteni.

Minimum ötször többen vannak, de lehet, hogy tízszer többen vannak a fertőzöttek, mint amit megtalálnak, ha úgy tetszik 45-90 ezer aktív fertőzött is lehet - mondta.

Rusvai Miklós szerint a védőoltással, és a maszkviseléssel, jelentősen csökkenteni lehetne a fertőzöttek számát:

"A maszkhasználat az, ami sokkal kevesebb problémát okoz, sokkal kevésbé veti vissza a gazdaságot, bár egy kis kényelmetlenséget jelent, de ezzel együtt én úgy gondolom, hogy a maszkhasználattal, a mostani vírusterjedést lényegesen lassítható lenne" - fejtegette az ATV Híradójának a virológus.

Lisziewicz Julianna virológus, immunológus az ATV Híradójának arról beszélt, a negyedik hullámban a maszkviseléssel akár több ezer ember életét lehetne megmenteni: 

"A kimutatások alapján úgy néz ki, hogyha ma 95%-a az embereknek el kezdene maszkot hordani, akkor körül belül ötezer ember életét lehetne megmenteni ebbe negyedik, csak a negyedik hullámban" - nyilatkozta.

A virológus, immunológus példaként említette olaszországot, ahol nem törölték el a kötelező maszkhasználatot, ezáltal jóval alacsonyabb a fertőzöttek, és a kórházban ápoltak száma.

"Soha nem törölték el a maszkhasználatot, tehát ott, ha az ember bemegy egy akárhová, muszáj felvennie a maszkot, sőt még ilyen külső tömegrendezvényeknél is maszkot kell hordani, és gyakorlatilag Olaszországban tízszer kevesebben vannak átlagban a fertőzöttek, mint itt nálunk" - tette hozzá.

A szakemberek abban egyetértenek, hogy a negyedik hullám megfékezéséhez elengedhetetlen a védőoltás felvétele, a maszkhasználat zárt terekben, és a higiéniai szabályok betartása. (atv.hu)