h i r d e t é s

Fantomkép is van már Magyarország legbunkóbb autósáról

Olvasási idő
1perc
Eddig olvastam
a- a+

Fantomkép is van már Magyarország legbunkóbb autósáról

2015. szeptember 08. - 19:07
0 komment

„A homlokán a haj vonalában bőrelszíneződés látható”

– egyebek mellett ezt tudja a rendőrség arról a sofőrről, aki júliusban behajtott egy felújítás miatt lezárt utcába Esztergomban, és ott nem volt hajlandó megállni. Az ott dolgozó munkásoknak félre kellett ugraniuk előle, sőt, az egyik férfit tolni kezdte a kocsival. A helyszínen lévő térfigyelő kamera felvételét már korábban nyilvánosságra hozták, most közzétették a sofőrről készített fantomképet is - írja a hvg.

A sofőr július 30-án 11 óra 55 perckor Esztergomban a Bottyán János útról a Főapát útra kanyarodott, ahol figyelmen kívül hagyta, hogy a belvárosi utca felújítás miatt le van zárva. Az ott dolgozóknak félre kellett ugraniuk a jármű elől, ráadásul az egyik munkást, aki a jármű elé lépve próbálta megállítani, a sofőr az autó elejével tolni kezdte, veszélyeztetve testi épségét. A Ford beleakadt egy építkezési védőhálóba, amit Tát irányába elhajtva magával vonszolt.

A kombi Ford S-Max típusú autót vezető sofőrt azóta keresik, most már fantomkép alapján is.


Fotó: 

Az Esztergomi Rendőrkapitányság közlekedésrendészeti osztálya várja azok jelentkezését, akik felismerik a grafikán látható férfit, látták a bűncselekményt, vagy tudnak arról valamit. Bejelentést lehet tenni az ingyenesen hívható Telenfontanún, emellett a 34/517-777-es telefonszámon vagy a 107, 112 központi segélyhívókon.

 

hvg.hu