h i r d e t é s

Felavatták a PTE Jubileumi Ligetet

Olvasási idő
1perc
Eddig olvastam
a- a+

Felavatták a PTE Jubileumi Ligetet

2018. április 20. - 19:32

Felavatták a Pécsi Tudományegyetem (PTE) alapításának 650. évfordulója előtt emléket állító Jubileumi Ligetet Pécsett, a Tüskésréten. 

Az egyetemi polgárok körében is egyre népszerűbb szabadidőparkban az ősszel elültetett 650 fa mellé információs felületet alakítottak ki, sőt, a PTE külföldi hallgatóinak származási országait reprezentáló több mint 110 darab kis emlékművet is elhelyeztek.

A Jubileumi Liget avatásán Páva Zsolt polgármester a város, Bódis József rektor a pécsi egyetem, míg Kiss Tibor ügyvezető igazgató a parkot gondozó Biokom NKft képviseletében tartott köszöntőt, majd Udvardy György megyéspüspök megáldotta a ligetet. Mint ismert, Pécs Megyei Jogú Város Önkormányzata a PTE-vel együttműködve Magyarország első egyeteme alapításának 650. évfordulója előtt tisztelegve, az „Életfa 2017 program” keretében, 2017 őszén 650 darab fát ültetett el a pécsi Tüskésréten.

A projekt folytatásaként idén tavasszal helyeztek el a PTE Jubileumi Liget bejáratánál egy információs felületet, valamint a sétányon a PTE külföldi hallgatóinak származási országait reprezentáló több mint 110 darab táblát. A Jubileumi Ligetben felállították a PTE stratégiai partnereinek tábláit is.

Bódis József, a PTE rektora az ünnepélyes avatáson elmondta:

Számos tudományos konferenciával, kulturális eseménnyel szerettük volna méltó módon kifejezni tiszteletünket az egyetem alapítói előtt, akik 1367-ben elindították hazánkat a tudáson alapuló társadalmak fejlődési útján.

Ezek az események komoly értékeket hordoztak magukban, de ma már csak szép emlékeket jelenthetnek. Ugyanakkor ez a liget – ha szakértelemmel gondozzuk és vigyázunk rá – hosszú évtizedeken, vagy akár évszázadokon át lehet a pécsi egyetemisták és a város lakóinak egyik kedvelt szabadidős célpontja.

 – hangsúlyozta a rektor. 

Az egyetem vezetője a PTE egyre emelkedő számú külföldi hallgatóira külön kitért.

Az, hogy immár több mint négyezren tanulnak a pécsi egyetemen külföldről érkezett diákok, a magas színvonalú képzéseink mellett egyértelműen Pécs város vonzerejének, különleges atmoszférájának is köszönhető.

Ők mintegy száz ország felé viszik hírünket, így azt gondoltuk, gesztusként ezekkel a hazájukat jelképező táblákkal köszönjük meg nekik, hogy barátaik, családtagjaik körében népszerűsítik egyetemünket, városunkat, Magyarországot.

 – mondta köszöntőjében Bódis József.