Felesége tartja el Polt Pétert?
Erre következtethetünk óvatlanul, a HírTV helyreigazítását hallva.
Persze a dolog ennél egy kicsit egyszerűbb, nem kell féltenünk Polt Pétert. Tegnap a csatorna Célpont című adásában a műsorvezető Major-Ádám Andrea közölte, előző adásukban hibát követtek el.
Nincs ebben semmi, a média lapzártákkal, határidőkkel feszített tempójában számos alkalommal követnek el a szakma legnagyobbjai is tévedéseket. A helyreigazítás épp ezért bevett és elfogadott gyakorlat. Így – valamint annak tudatában, hogy nem volt szándékos az állítás valótlansága – áll helyre a hitelesség.
A műsorvezető ennek tudatában a következő bejelentést tette:
„Helyreigazítás. Előző adásunkban tévesen állítottuk, hogy Polt Péter legfőbb ügyész fizetése több, mint havi négymillió forint. A legfőbb ügyész fizetése valójában havi bruttó egymillió hatszázezer forint. Valójában Polt Péter feleségének a fizetése több, mint havi ötmillió forint.”
Azon túlmenően, hogy egyet kell értenünk a 24.hu munkatársával, miszerint „lehet, hogy ezt nem kellett volna helyreigazíttatni”, kénytelenek vagyunk rámutatni a miértre is. Hogy Polt Péter mivel érdemli ki a havi másfél milliós fizetést, annak tükrében sem tiszta, hogy legfőbb ügyészként 2000 hivatalban töltött ideje alatt minden, a Fidesz tagjai ellen indítandó vizsgálatot módszeresen elkaszált.
Rossz nyelvek szerint épp ez utóbbi magatartása okolja magas fizetését.
Bárhogy is, Polt-Palásthy Marianna, az MNB személyügyekért felelős vezetője mintegy háromszor annyit keres, mint férje. Ami nem is lehet különösebben meglepő, hiszen a Magyar Nemzeti Bank Matolcsy elnöklése alatt annak alapítványain keresztül érthetetlen költekezésbe kezdett.
Ezen alapítványok közül kettőnek felügyelő bizottságában ott ül Polt-Palásthy is (egyiknek az elnöke is). Így talán érthető miért a röhejesen magas jövedelem. Ahogy az is, hogyan kerülhetett Polt lánya is az MNB alkalmazásába.