fbpx Felfüggesztett börtönt kapott három óvodai dolgozó | CIVILHETES

h i r d e t é s

Felfüggesztett börtönt kapott három óvodai dolgozó

Olvasási idő
kevesebb, mint
1 perc
Eddig olvastam

Felfüggesztett börtönt kapott három óvodai dolgozó

2021. november 10. - 08:22

 

Lefogtak, és tiltakozása ellenére félrenyelésig etettek egy kisgyereket.

A kép illusztráció! - Forrás: CSALÁDHÁLÓ

Felfüggesztett börtönre és foglalkozástól eltiltásra ítélt a Székesfehérvári Törvényszék kedden három óvodai dolgozót, aki erőszakkal próbált megetetni egy kisgyereket – tudatta a Fejér Megyei Főügyészség közleményben.

A vádirat szerint "az asztalnál ebédre váró kisgyerek kezét két vádlott lefogta, a harmadik pedig kanállal a szájába tette az ételt."

A gyerek emiatt sírni kezdett, de az óvodai dolgozók a második kanál ételt is megpróbálták a szájába erőltetni. Csak akkor hagyták abba, amikor a tiltakozó, síró gyerek félrenyelt. 

A korábban első fokon eljáró Székesfehérvári Járásbíróság az ügyészi indítványtól eltérően mindhárom vádlottat közérdekű munkára ítélte. Az ügyész súlyosításért fellebbezett. A Székesfehérvári Törvényszék kedden az ügyészi fellebbezésnek megfelelően megváltoztatta az elsőfokú ítéletet és mindhárom vádlott esetében súlyosította a büntetéseket, felfüggesztett börtönt és foglalkozástól eltiltást szabott ki. (MTI) / mandiner.hu


 

Kommentek

h i r d e t é s