h i r d e t é s

Felhős idő követi a nagyon hideg reggelt

Olvasási idő
2perc
Eddig olvastam
a- a+

Felhős idő követi a nagyon hideg reggelt

2015. április 30. - 07:14
0 komment

Ma a nagyon hideg reggelt követően napközben már a sokéves átlagnak megfelelő lesz a hőmérséklet, a felhősebb időben azonban csak este lehet kisebb csapadék.

A hosszú hétvége is változékony lesz, szombaton számíthatunk a legrosszabb, országszerte szeles, esős időre.

Részletes előrejelzés

Ma délelőtt a Dunántúl nyugati részén, illetve a Tiszántúlon többnyire felhős lesz az ég, csak rövid napos időszakok lehetnek. Másutt a vékonyabb fátyolfelhőzet mellett több órás szűrt napsütés valószínű. Csapadék nem várható. Délután eleinte a Dunántúlon, később keleten is megnövekszik, megvastagszik a fátyol-, illetve gomolyfelhőzet, keleten lehet eleinte több-kevesebb szűrt napsütés, majd országszerte erősen felhős lesz az ég. Később a nyugati határnál már előfordulhat eső, zápor, másutt csapadék nem valószínű. A délies szél a Kisalföldön megélénkül, másutt mérsékelt vagy gyenge marad a légmozgás. A csúcshőmérséklet 16, 20 fok között alakul.

Az időjárás emberi szervezetre gyakorolt hatásairól részletesen itt olvashat.

Pénteken nyugat, északnyugat felől megnövekszik a felhőzet, a nap második felében már mindenhol erősen felhős, egyre többfelé borult lesz az ég.Napközben csak néhol, majd késő déutántól eleinte északon, késő este már országszerte többfelé várható eső, zápor, de egy-egy zivatar sem kizárt. A délnyugati szél többfelé megerősödik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 17, 22 fok között alakul, északon lesz hűvösebb.

Szombaton eleinte mindenhol erősen felhős, reggelig borult lesz az ég, majd késő délutántól északnyugat felől felszakadozik, csökken a felhőzet. Hajnalban főként keleten, majd a nap első felében országszerte elszórtan lehet eső, zápor. Délután egy hidegfronthoz tartozó intenzív csapadéksáv vonul át felettünk, sokfelé számíthatunk esőre, záporra, néhol zivatarra, helyenként felhőszakadás is lehet. Este a front mőgőtt észak, északnyugat felől fokozatosan megszűnik a csapadék. A délnyugati szél sokfelé lesz erős, majd délután északnyugatira fordul, és az ország északi felén többfelé viharossá fokozódik. 17, 22 fok között tetőzik a hőmérséklet.

Vasárnap délnyugat felől erősen megnövekszik, megvastagszik a felhőzet, a Dunántúlon és délen napközben erősen felhős idő várható. Északkeleten viszont estig derült, napos időre van kilátás, majd este ott is megnövekszik a felhőzet. Eleinte a nyugti, délnyugati határnál többfelé, majd az északi határvidéken szórványosan lehet eső, zápor, az ország nagy részén azonban számottevő csapadék nem valószínű. A Dunántúlon élénk lesz a déli, délkeleti szél. 16, 21 fokra melegszik a levegő.

Hétfőn többször erősen megnövekszik a felhőzet, inkább csak rövidebb napos időszakok lehetnek. Eleinte elszórtan, majd a nap második felében többfelé várható eső, zápor, helyenként zivatar. A déli, délnyugati szél élénk, délen néhol erős lesz. A legmagasabb nappali hőmérséklet 15, 25 fok között alakul, délen lesz melegebb.

Kedden délnyugat felől fokozatosan felszakadozik, csökken a felhőzet, az ország délnyugati felén már túlnyomóan napos idő várható, északkeleten estig erősen felhős marad az ég,és ott elszórtan lehet eső, zápor. Élénk lesz a déli szél. Kora délután 22, 28 fok várható, északkeleten lesz hűvösebb.

 

idojaras.hu

@Felhős idő követi a nagyon hideg reggeltMa a nagyon hideg reggelt követően napközben már a sokéves átlagnak megfelelő...

Posted by SEJT on 2015. április 29.