Feljelentette Hadházy Ákost a Klik elnöke
Feljelentést tett a Hadházy Ákos LMP-társelnök sajtótájékoztatóján elhangzottakkal kapcsolatban a Klebelsberg Központ (Klik) elnöke, Solti Péter. - írja a nepszava.hu.
Mint mondta, ha a politikus - előző napi kijelentésének megfelelően - úgy gondolja, hogy
nem valósult meg semmi egy jelentős összegből,
akkor állampolgári kötelessége feljelentést tenni. Megjegyezte, hogy a képviselő a Klikben megtekintheti a szerinte nem működő rendszert munka közben.
Ugyanakkor, mivel Hadházy Ákos azt mondta, hogy az állításait igazoló belső információk, iratok jutottak el hozzá a Klikből, és azokat közzétette,
ez esetben az én állampolgári kötelezettségem az, hogy elektronikus rendszer vagy adat jogosulatlan felhasználása miatt feljelentést tegyek, úgyhogy ezt természetesen megtettem
- mondta, hozzátéve, hogy bízik benne: a képviselő ennek a felderítését is fogja segíteni.
Hadházy Ákos előző nap azt állította, a Klik a semmire fizetett ki 900 millió forintot, amikor egy európai uniós támogatás részeként megvett
egy mai napig nem használt
számítógépes programot.