h i r d e t é s

Fellebbezés: életfogytiglant kért Biszkura az ügyészség

Olvasási idő
kevesebb, mint
1 perc
Eddig olvastam
a- a+

Fellebbezés: életfogytiglant kért Biszkura az ügyészség

2016. február 17. - 10:28
0 komment

A Budapesti Nyomozó Ügyészség a Fővárosi Törvényszékhez címezve benyújtotta a Biszku-perben a törvényszék decemberi ítélete ellen bejelentett fellebbezésének írásbeli, részletes indokolását - tudta meg a Magyar Hírlap a Fővárosi Főügyészség szóvivőjétől.

Forrás: ATV.hu

Bagoly Bettina tájékoztatása szerint a vádlott terhére súlyosításért, anyagi és eljárási jogszabálysértés miatt bejelentett fellebbezés a vádirati minősítés megállapítására, valamint Biszku Béla vádlott vonatkozásában életfogytig tartó, fegyházban végrehajtandó szabadságvesztés kiszabására irányul.

A lap emlékeztetett arra, hogy a megismételt elsőfokú eljárásban tavaly a Fővárosi Törvényszék a 94 éves egykori kommunista vezetőt bűnpártolással elkövetett háborús bűntett miatt két év, három évre felfüggesztett börtönbüntetésre ítélte. Ezzel együtt nem tálalta bűnösnek az 1956. decemberi salgótarjáni és a budapesti, Nyugati téri sortűzzel összefüggésben.

 

MTI / atv.hu