h i r d e t é s

Felmondott a közmédia egyik legismertebb arca, Németh Balázs

Olvasási idő
1perc
Eddig olvastam
a- a+

Felmondott a közmédia egyik legismertebb arca, Németh Balázs

2022. augusztus 23. - 19:51

A Média1 úgy tudja, Németh Balázs több helyről is lehetőséget kapott.

Forrás: Németh Balázs vagyok/Facebook

Régóta fontolgatta már, most pedig be is adta a felmondását Németh Balázs, az M1 Híradó műsorvezetője – írja a Media1. A lap emlékeztet arra, hogy Németh 2020-ban belső konfliktusok miatt egy időre el is tűnt a képernyőről, a mostani távozása azonban végleges.

A lap szerint a műsorvezető több helyről is kapott lehetőséget, egy-két héten belül kiderülhet, hogy hol folytathatja majd.

A Media1 szerint Németh Balázst az ismertségének köszönhetően emlegették Celeb becenéven a kollégái. Kapott elmarasztalást a Médiatanácstól a kommentárjai miatt, de díjazták is a munkáját, a közmédiától nemrég kapta meg az Egyesy Géza-díjat. 2020-ban derült ki bírósági úton kiperelt hivatalos adatokból, hogy Németh Balázs munkássága havi közel kétmillió forintjába került a közmédiának.

Frissítés:

Az MTVA kedden délután ismerte el, hogy Németh valóban távozik a csatornától:

A bulvármédia állításaival szemben közös megegyezéssel távozik a közmédiától Németh Balázs, az M1 műsorvezetője. A mai magyar híradós szakma egyik legismertebb alakja több éves képernyős munka után új kihívásokra vágyott, amelyek elé nem kíván akadályt gördíteni az MTVA.

A közmédia ezúttal is köszöni és elismeri Németh Balázs hírterületen végezett szerkesztői és műsorvezetői munkáját, jövőbeni feladataihoz, az előtte álló kihívásokhoz sok sikert kíván!” – írták.

Németh Balázs hivatalos Facebook oldalán erősítette meg, hogy valóban távozik a közmédiától, azonban azt írta, örült volna, hogy ha ez csak az utolsó híradója után derül ki. „Lesz még néhány "Kezdünk!", aztán (egy ideig) vége. Új korszak kezdődik, új kihívással” – tette hozzá. (hvg.hu)