h i r d e t é s

Felszámolja a kormány az OKJ-s képzési rendszert

Olvasási idő
1perc
Eddig olvastam
a- a+

Felszámolja a kormány az OKJ-s képzési rendszert

2019. július 22. - 07:19

Magyar Nemzet információi szerint, a korábbi hírekkel ellentétben mégsem úgy alakítják át a szakképzést, hogy radikálisan csökkentik a választható szakmák számát, ehelyett az egész Országos Képzési Jegyzéket (OKJ) megszüntetik, és egy teljesen új rendszert állítanak fel. - írja a 444.hu

Illusztráció: MTI Fotó: Oláh Tibor

Pölöskei Gáborné, a szakképzésért és felnőttképzésért felelős helyettes államtitkár a kormánylapnak azt mondta, hogy OKJ-re épülő rendszer elavult, ezért olyan szisztémát alakítanak ki helyette, amely jobban igazodik a gyorsan fejlődő gazdasági környezet igényeihez.

Az alapszakmák száma a jelenleginél alacsonyabb lesz,számuk várhatóan nem haladja majd meg a 180-at. 

A tervek szerint a jövő évtől felálló új rendszer két lábon fog állni: 

  • lesznek az alapszakmák, amelyeket iskolarendszerben, tehát az ötéves technikumban és a hároméves szakképző iskolákban lehet majd megtanulni. 
  • A másik csoportot pedig a rugalmasabb kereteket biztosító, rövidebb idejű, speciális szaktudást nyújtó szakmai képesítések alkotják, amelyeket kizárólag felnőttképzésben lehet oktatni.

A felnőttképzéseket, specializációkat azonban nem fogják korlátozni, mert a munkaerőpiac igényeinek megfelelően dinamikusan változhat, hogy mikor milyen képzésekre van szükség. 

Pölöskei Gáborné szerint a harmadik képzési szintként továbbra is megmaradnak a céges keretek között működő, rövid ciklusú vállalati képzések is, amelyeket nem korlátoz senki.

444.hu