Ferenc pápa nyáron szarajevóban misézik
Bosznia-Hercegovina fővárosában máris megkezdődtek Ferenc pápa június 6-i látogatásának előkészületei.
Vinko Puljic szarajevói érsek bejelentette: az egyházfő látogatásának legfőbb eseménye egy nagymise lesz.
A Nezavisne Novine című boszniai napilap beszámolója szerint a pápa látogatása nemcsak a bosznia-hercegovinai katolikusok, hanem az ország teljes lakossága számára nagy jelentőséggel bír.
A látogatás részleteit ismertetve Puljic érsek kiemelte, Ferenc pápa nagy figyelmet szentel majd a szegényeknek és elesetteknek. A hívek mellett a boszniai államvezetéssel és az ország vallási vezetőivel is találkozik majd.
Egyelőre nem bocsátkozott becslésekbe, várhatóan hány zarándok érkezik a boszniai fővárosba Ferenc pápa látogatására. Ahogyan azt sem tudta megmondani, az egyházfő pontosan hol mutatja majd be a nagymisét.
A katolikus egyház feje vasárnap jelentette be a római Szent Péter téren, hogy Szarajevóba utazik júniusban, hogy a testvériséget és a békét hirdesse abban az országban, amelyben két évtizeddel ezelőtt háború pusztított.
A 3,8 milliós Bosznia-Hercegovinában körülbelül 450 ezer katolikus él. Utoljára 2003-ban látogatott katolikus egyházfő, II. János Pál pápa a balkáni országba.