h i r d e t é s

Fiatal vállalkozóknak segít a NAV

Olvasási idő
1perc
Eddig olvastam
a- a+

Fiatal vállalkozóknak segít a NAV

2019. november 11. - 11:46

2019-ben először vesz részt a Fiatal Vállalkozók Hete – Karrier&Üzleti Show-n kiállítóként a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV), amely tavaly indította el a kezdő vállalkozások támogatására hivatott Mentor Programját. 

A tapasztalatok szerint az új vállalkozók közül sokan nincsenek tisztában az adózási szabályokkal, ezért a mentorálás hat hónapja alatt személyre szabott segítséget kaphatnak.

November 18. és 22. között immár 12. alkalommal rendezi meg a Fiatal Vállalkozók Országos Szövetsége (FIVOSZ) a magyar gazdasági „utánpótlás-nevelés” fontos eseményét, a Fiatal Vállalkozók Hetét. Az országos eseménysorozaton most először vesz részt kiállítóként a Nemzeti Adó- és Vámhivatal.

A NAV munkatársai a Fiatal Vállalkozók Hetére kíváncsi érdeklődőknek egyebek mellett a Mentor Program adta lehetőségekről szolgálnak információval. Ennek lényege, hogy a mentorálás hat hónapja alatt személyre szabott segítséget kaphatnak az új adózók a kötelezettségekkel, kedvezményekkel, adózási formákkal kapcsolatban. A NAV emellett adózásról szóló fórumokat is szervez a kezdő vállalkozásoknak érdekes és hasznos előadásokkal.

A FIVOSZ népszerű országos rendezvénye hét vidéki helyszínen és Budapesten a Bálnában látogatható. Az ingyenes programsorozat izgalmas témákkal és ismert előadókkal várja az érdeklődőket. Az előadók között multinacionális vállalatok vezetői és évszázados magyar márkák jelennek meg látványos show-elemekkel tarkított előadásokon.

A FIVOSZ által szervezett eseménysorozat tavaly mintegy tízezer érdeklődőt vonzott. A program célja, hogy bemutassa a vállalkozói és üzleti létet, s ezzel fiatalok tömegét inspirálja vállalkozás indításra. Az esemény ingyenes, de regisztrációhoz kötött. Még várják az érdeklődő fiatal vállalkozók jelentkezését a következő weboldalon.