Fideszes belharc áldozata lett Hatvan?
Lázár János nyíltan megrótta a kormány egyik államtitkárát, mert szerinte felelőssége van abban, hogy a fideszes vezetésű Hatvan városa sokmilliárdos támogatásokat bukott el.
Az ügy két szempontból is érdekes:
- a megnevezett államtitkárnak elvileg nincs lehetősége a pályázatok befolyásolására.
- az államtitkár a Fidesz-KDNP helyi országgyűlési képviselője és az áprilisi választás kormánypárti jelöltje is egyben.
Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter a két héttel ezelőtti kormányinfón elismerte: előfordul olyan, amikor két fideszes politikus belharcának egy város issza meg a levét (ez azonban elfogadhatatlan). Arra az újságírói kérdésre, hogy mit gondol Hatvanról, ahol a korábbi és a jelenlegi polgármester „legendásan rossz viszonya” miatt milliárdoktól esik el a közösség, Lázár kijelentette: felülvizsgáltatja az összes olyan pályázatot, ahol Hatvan jó pályázatot készített, végül mégsem nyert.
Szabó Zsolt
Forrás: MTI
„Ebben az ügyben a polgármester úrnak százszázalékosan igaza van, és az államtitkár kollégám súlyos hibát követ el”
– tudatta Lázár azt is, melyik oldalon áll a belharcban.
Államtitkár vs. polgármester
Az „államtitkár kolléga”, akire Lázár utalt, Szabó Zsolt, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium fejlesztési államtitkára. Szabó 2010-14 között Hatvan polgármestere volt. Mivel a Fidesz őt indította a 2014-es parlamenti választáson, amit meg is nyert, az összeférhetetlenségi törvény miatt le kellett mondania a városvezetésről.
Horváth Richárd
Fotó: H. Szabó Sándor
Utódja az addigi helyettese, Horváth Richárd lett, akit egyébként Szabó „fedezett fel” és támogatott a helyi közéletben. Hatvanban köztudott – hiszen a helyi lapok is megírták –, hogy parlamenti képviselővé válását követően Szabó Zsolt csak formálisan távozott a polgármesteri székből, valójában még sokáig megőrizte a befolyását.
Sőt, nem csak a befolyását, egy évig a polgármesteri szobáját is megőrizte: megtartotta magának.
Az új polgármester ezért egy másik szobában, az alpolgármesterében kezdte meg működését. Horváth „kapott” egy kabinetfőnököt is a nyakába Tóth Csaba személyében, akit Szabó bizalmi emberének tartanak. Horváth azonban nagyjából egy év után megelégelte a helyzetet, és bár egyetlen konkrét eseménnyel nem indokolható, végül „lerúgta magáról a gyámságot”.
Tóth Csaba
Forrás: 60lap.hu
Kitette a nyakára ültetett kabinetfőnököt, akit állítólag rendőrökkel vezettetett ki az önkormányzatból, majd Szabó szobáját is kipakoltatta – mesélte az informátor. Innen datálható tehát a két egykori szövetséges viszonyának megromlása. A konfliktus nyomán feloszlatták a Fidesz hatvani szervezetét, az újjászervezéssel a Kövér Lászlóhoz közelállónak ismert Szabó Zsoltot bízták meg. Az új szervezetből kizárták Horváthot és hét fideszes önkormányzati képviselőt.
Elbukott pénzek
Mindez lehetne egy párt belügye, a küzdelmek következménye azonban az egész városra kihat. Lázár János azt mondta: hét olyan TOP pályázatról tud, ahol a város nem nyert, pedig nyerhetett volna; ez azt jelenti, hogy a szakmai bírálók támogatását megkapta a pályázat, azonban a későbbiekben valamiért mégis elkaszálták. „Hatvan sokat fejlődik, sok pénzt nyer, csak éppen a megyei pályázatokból golyózzák ki” – magyarázta a Hetek forrása. A TOP rendszer egy összességében 1230 milliárd forintról szóló, európai uniós támogatási rendszer, amiből 42 milliárd jut Heves megyének.
A megyében három választókörzet van, a 42 milliárdot ezért három egyenlő részre osztották, a Hatvant is magába foglaló körzetre így 14 milliárd jut. A keretösszegért 38 kisebb-nagyobb település verseng, az azonban sokatmondó, hogy a százezer fős választókörzet legnagyobb létszámú, 23 ezer lakosú települése, Hatvan, mindössze 55 millió forintot nyert a 9,7 milliárd összértékben benyújtott pályázataival, miközben sokkal kisebb települések milliárdokat vittek el.
A pályázatokat több fórumon is vizsgálják: a Nemzetgazdasági Minisztérium egyik szerve, az úgynevezett irányító hatóság (tehát voltaképpen a kormány), majd a megyei közgyűlés. Forrásunk szerint Szabó és Horváth összekülönbözése után azt kezdték tapasztalni, hogy Hatvan pályázatai elvéreznek: az irányító hatóságnál még megfelelnek, ám a Heves Megyei Közgyűlésnél valamiért nem érik el a kívánt pontszámot. Az biztosnak tűnik, hogy illetéktelen beavatkozás történt, arra azonban nincs közvetlen bizonyíték, hogy ki avatkozott be Hatvan város kárára.
Ami tény, hogy a megyei közgyűlés Fidesz-KDNP-s többségű, az elnök pedig az a szintén kormánypárti Tóth Csaba, aki 2014-15 között kabinetfőnökként dolgozott Horváth Richárd polgármester mellett. Szabó Zsolt államtitkár viszont nem tagja a megyei közgyűlésnek, hivatalosan tehát ő nem befolyásolhatja a testület döntését. Mivel azonban a jelek, sőt Lázár János kijelentése is az államtitkárra utalnak, az ügyben megszólalt ő is: az MNO-nak azt mondta, a maga részéről Hatvan minden pályázatát támogatja, ráadásul a pályázatokról végső soron a Lázár vezette Miniszterelnökség dönt. Hatvan büntetése mögött bosszú is állhat, ezt azonban nehéz bizonyítani. Ami biztos: jelen állás szerint a Fidesz-KDNP egyéni országgyűlési jelöltje 2018-ban is Szabó Zsolt.
A teljes cikk a Hetek című hetilap legfrissebb számában olvasható.