h i r d e t é s

Figyelmeztetést kapott Czeizel Endre

Olvasási idő
1perc
Eddig olvastam
a- a+

Figyelmeztetést kapott Czeizel Endre

2015. március 01. - 08:06
0 komment

Figyelmeztetésben részesítette Czeizel Endrét a Magyar Orvosi Kamara Országos Etikai Bizottsága, a genetikus szakmai véleménye miatt.

A professzor nem vonja vissza állításait, mint az Origónak elmondta, szerinte jogában áll elmondania szakmai véleményét.

Elmarasztalta a Magyar Orvosi Kamara Országos Etikai Bizottsága Czeizel Endrét, miután a neves genetikust bepanaszolta egy budapesti lombikbébi-intézet. A panasz tárgya a professzor szakmai véleménye volt: egyebek mellett azt bírálta, hogy egy mesterséges megtermékenyítés során az orvos azt a petesejtet és ondósejtet használja, ami éppen akkor adódik. Ezért 50 százalékkal több a fejlődési rendellenesség.

A szakmai hírnév rontására alkalmasak

Azt is mondta, véleménye szerint Magyarországon nem tartják be a nemzetközi szabályokat. Az orvosi kamara vizsgálatot kezdeményezett az ügyben és megállapította, Czeizel kijelentései alkalmasak arra, hogy az orvostársak megbecsülését és az orvosi tevékenység iránti bizalmat megingassák, valamint, hogy bírálatai más orvosok szakmai hírnevének rontására alkalmasak – írta a Bors.

Az ügyben kétszer felmentettek, majd végül elmarasztaló ítélet született, amit két napja kaptam meg – nyilatkozta az Origónak a genetikus. Hozzátette, az őt feljelentő intézet minden tárgyaláson egész ügyvédstábbal vett részt, neki nem volt védője. Ezzel is jelezni szerette volna, mennyire tartja komolynak az ügyet.

Nem vonja vissza az állításait

Elfogadom a döntést – tette hozzá -, de most is úgy gondolom, jogom van elmondani a véleményemet. Arra a kérdésre, hogy a nehezményezett kijelentéseket visszavonja-e Czeizel Endre határozott nemmel válaszolt.

Az orvosprofesszornál 2013-ban leukémiát diagnosztizáltak, tavaly több hónapig kórházban volt, már felkészült rá, hogy meghal, végül azonban jobban lett.

Most nagyon jól vagyok – mondta az Origónak -, boldognak érzem magam. Aki a halálból tért vissza, az minden napot meg tud becsülni. Minden napért hálát adok istennek.

Az Origo legutóbb készült interjúját a professzorral ittolvashatják el.

 

origo.hu (Címlap: Az orvos-genetikust kétszer felmentették az ügyben - Fotó: Bielik István - Origo)