h i r d e t é s

Fizetés nélkül elhajtott a kútról a polgármester

Olvasási idő
kevesebb, mint
1 perc
Eddig olvastam
a- a+

Fizetés nélkül elhajtott a kútról a polgármester

2023. március 17. - 18:36

Teletankolta a kocsiját, majd mint aki jól végezte dolgát, beült az autóba és távozott a Budapest melletti benzinkútról a szegilongi polgármester, csak éppen elfelejtett fizetni.

Tankolás után fizetés nélkül elhajtott egy Budapest közeli benzinkútról a Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyei Szegilong község polgármestere – tudta meg a Blikk.

A lap információi szerint Talárovics László hazafelé tartott, amikor a benzinkúttól 200 kilométerre rendőrök állították meg, mert addigra már körözést adtak ki a kocsijára. Felszólították, hogy rendezze a számlát.

Egyszerűen elfelejtettem kifizetni. Nem nagy összeg, 10 ezer forintról volt szó! Bementem a mosdóba, egy hot-dogot is kértünk, én meg beültem a kocsiba, mert azt hittem, a nejem már rendezte a számlát

– mondta a Blikknek Talárovics László, aki elismerte, hogy hibázott.

Az összeget végül a polgármester fia fizette ki, aki Miskolcról ment vissza a kúthoz.

Korábban Sebestyén Balázs is fizetés nélkül távozott a benzinkútról, az egyik ott dolgozó pedig az otthonában kereste fel a rádiós-műsorvezetőt, hogy bevasalja rajta a számlát.