h i r d e t é s

Fodor Gábor feljelenti Bokros Lajost

Olvasási idő
1perc
Eddig olvastam
a- a+

Fodor Gábor feljelenti Bokros Lajost

2016. november 19. - 08:42
0 komment

A Liberálisok elnöke szerint az ellenzéki pártoknak az országgal kellene foglalkozniuk ahelyett, hogy egymást árulózzák, de azért ő feljelenti Bokros Lajost, amiért az önkényuralom csatlósának nevezte Fodor pártját - írja a HVG.hu.

Forrás: Bokros Lajos / Fecebook

Bokros Lajos, a Modern Magyarországért Mozgalom elnöke az önkényuralom csatlósának nevezte a Liberális Pártot, amely szerinte nem ellenzéki.

Fodor Gábor, a Liberálisok elnöke szerda este az ATV Egyenes beszéd című műsorában mondta el, Bokros Lajos szerinte hazudott, és ezért feljelenti őt. Ez végtelenül szomorú – tette hozzá –, mert az ellenzéki pártoknak az országgal kellene foglalkozniuk ahelyett, hogy egymást árulózzák.

Fodor egyébként úgy látja, hogy a Liberálisokat jobbról és balról is támadják, méghozzá azért, mert a saját útjukat járják. Bokros szerinte azért neheztel, mert 2014-ben vele szemben indult a főpolgármesterségért Bodnár Zoltán, a Magyar Liberális Párt jelöltje. Fodor Gábor azt mondta, Gyurcsány Ferenc DK-elnök is sértett, mert 2014-ben nem akart beülni a DK-frakcióba, hanem a Liberálisok önállósága mellett kardoskodott.

Fodorékat a kvótanépszavazás előtt is sok kritika érte a baloldalról azért, mert ők az igen válaszra buzdítottak, miközben a többi baloldali ellenzéki párt abból indult ki, hogy a kérdés eleve értelmetlen.

Fodor szerint a baloldali pártok ugyanúgy viselkednek, mint a Fidesz a Jobbikkal szemben.

Ez a Facebook-poszt akasztotta ki Fodor Gábort:

hvg.hu