h i r d e t é s

Fokozottan védik Orbánt a medvéktől Tusnádfürdőn

Olvasási idő
1perc
Eddig olvastam
a- a+

Fokozottan védik Orbánt a medvéktől Tusnádfürdőn

2022. július 20. - 07:36

Fokozott biztonsági intézkedések mellett kerül sor a 31. Bálványosi Szabadegyetemre Tusnádfürdőn, ahol Orbán Viktor miniszterelnök a tervek szerint beszédet tart szombaton. A szervezők mindent megtesznek azért, hogy a medvék ne zavarják meg az emberek nyugalmát.

Tusnádfürdőn több medvetámadás is történt az elmúlt években, de a túlszaporulatot most már tilos kilőni, így más eszközökkel kell távol tartani az állatokat az eseménytől. Két anyaállatot a bocsaival már el is szállítottak Tusnádfürdő környékéről, tudta meg a Blikk.

Az egész rendezvény, így Orbán Viktor beszéde alatt is vadőrök dolgoznak a tábor területén, biológusok és egy speciális önkormányzati csapat is vizsgálja a vadállatok mozgását, közölte a polgármesteri hivatal a lappal.

Tusnádfürdő polgármestere, Butyka Zsolt elárulta, már két hónapja folyamatosan figyelték a vadállatokat. Hozzátette, azok alapvetően kerülik a nagy tömegeket, de ha túl közel kerülnek hozzájuk, akkor baj lehet. Az is kiderült, hogy a medvék chippel vannak ellátva, hogy tudják, merre járnak, illetve a bozótost is gyérítették, hogy még átláthatóbb legyen a környék.

Egy közepesen fejlett medve képes megölni egy 600 kilós marhát és el is tudja vinni magával. Tehát egy emberrel nem akadna különösebb gondja. Ám általában nem megölni akarja az embert, inkább csak rendre utasítani, például egy pofonnal. Csak abban az esetben történik konfliktus, ha az ember azt kiprovokálja

– nyilatkozta a Blikknek a medveleseket üzemeltető Szin János, a medveles.hu vezetője.

A kormányfő védelmét ellátó Terrorelhárítási Központ nem készül állatkilövésre, a TEK tájékoztatása szerint a helyi szakembereknek kell résen lenniük.

Szükséges kiemelni, hogy a személyvédelem biztosítása viszonosság alapján a fogadó ország feladata, amely köteles a védett személy védelmének, szabadságának és méltóságának, illetve a védett delegáció mozgásának és közlekedésének veszélyeztetettségnek megfelelő biztosítására

– közölte a kommunikációs osztály. (Index)