Földútfelszámolási biztos lesz a számlamágusból
Kereskedelempolitika helyett budapesti útépítésekkel foglalkozhat a jövőben a cége szabálytalanságai miatt elhíresült, de felelősségre soha nem vont fideszes Szatmáry Kristóf.
Kereskedelempolitika helyett budapesti útépítésekkel foglalkozhat a jövőben a cége szabálytalanságai miatt elhíresült, de felelősségre soha nem vont fideszes Szatmáry Kristóf. A csütörtöki Magyar Közlönyben megjelent határozat szerint az NGM egykori államtitkára 2020-ig a Miniszterelnökség Miniszterelnökség Budapesti Útépítési Program koordinálásával megbízott miniszteri biztosaként tevékenykedhet – írja a hvg.hu.
A miniszteri biztos a határozat szerint
- figyelemmel kísér,
- koordinál,
- felügyel,
- tájékoztat.
A munkáért államtitkári díjazás és három fős titkárság is jár a politikusnak.
A Fidesz budapesti elnökségének másfél évvel ezelőtti határozata szerint 2022-ig az összes meglévő földutat le kell aszfaltozni a fővárosban. A földutak felszámolásáról időközben a kormány is elfogadott egy határozatot, a múlt héten elfogadott 2019-es költségvetésben pedig első körben 10 milliárd forintot is elkülönítettek erre – emlékeztet a lap. (168ora.hu)