Folytatódik a változékony, csapadékos, őszi idő
Szombaton egy ciklon hatására többfelé lesz csapadékos az idő, de az eső pontos mennyisége bizonytalan. Ezt követően már több lehet a napsütés, de maradnak az őszies hőmérsékletek.
Délelőtt még csak a fátyolfelhőzet növekszik meg, majd ezt követően már vastagabb felhők is érkeznek dél felől.
Az ország északnyugati harmadát leszámítva fokozatosan beborul az ég, és délutántól egyre többfelé elered az eső, de az északkeleti országrészben inkább csak estétől van nagyobb esélye csapadéknak. Az északnyugati megyékben, és a front érkezése előtt délutánig az ország északi felében is a többórás napsütés mellett gomolyfelhők képződnek, amelyekből elszórtan alakulhatnak ki záporok, az északnyugati határ mentén egy-egy zivatar sem kizárt. Többnyire gyenge vagy mérsékelt marad a légmozgás, maximum egy-egy élénk lökése lehet a délnyugati szélnek napközben. A legmagasabb nappali hőmérséklet többnyire 19 és 23 fok között alakul.
Késő estére 12, 16 fokig csökken a hőmérséklet.
Vasárnap sok felhő lesz felettünk, csak rövid napos időszakokra van kilátás. Elszórtan esőre, záporokra, néhol zivatarokra is készülni kell. A Dunántúlon és északon élénk, helyenként erős lesz az északi-északnyugati szél. A csúcshőmérséklet 19 és 24 fok között alakul.
Orvosmeteorológia
Kettősfronti hatás érvényesül. Emiatt egyaránt jelentkezhet fejfájás, migrén, görcsös- és ízületi panaszok, fáradékonyság, dekoncentráltság, ingerlékenység és nyugtalanság is.
Előfordulhat még vérnyomás-ingadozás, keringési panaszok, szédülés, rosszullét.
A felhős, borongós időben lehangoltak, kedvtelenek lehetünk, alacsonyabb lehet a hő- és komfortérzetünk.
Nő a megfázásveszély, így fontos a megfelelő vitamin-utánpótlás!
idokep.hu / idojaras.hu / met.hu
Időjárással kapcsolatos képeiket és videóikat kérjük, küldjék el az info@civilhetes.hu címre! Cikkeinkben, galériáinkban bemutatjuk őket.