Fontos változás: módosult a MÁV díjszabása
Bár nem verte nagydobra, a decemberben bevezetett menetrenddel megváltoztatta a díjszabása alapjául szolgáló távolságszámítást a MÁV.
A budapesti pályaudvarok és az első állomás eddigi egységes távolsága megszűnt, a fizikai távolságszámítással egyes vonalakon több település látszólag messzebb került a fővárostól, mint volt - írja a penzcentrum.hu
A változás csak dunántúli településeket érint, rosszabbul járhatnak többek között a szekszárdiak, és a tatabányaiak.
A 2015 decemberétől hatályos menetrendben a MÁV már másképp számolja a budapesti - tehát a fővárosba menő vagy onnan induló - vasúti utakon a távolságokat, mint addig. Korábban az úgynevezett fejpályaudvarok - Keleti, Nyugati, Déli, és míg volt, a Józsefváros is ilyen volt - és az első állomás között egységesen 4 kilométernek számolták a távolságot, mostantól viszont már a valós, fizikai távolságot számítják - írja az Index.hu.
És mivel a fejpályaudvarok valójában nem feltétlenül pont 4 kilométerre vannak az első állomástól - van ilyen példa is, a Déli és Kelenföld -, számos település a mostani menetrendben "távolabb" került a fővárostól, mint korábban volt.
Vegyünk egy példát: a Keleti és Pécs között utazóknak például az eddigi 228 kilométerrel szemben 237 kilométer szerepel a jegyükön. A Keletiből induló vonatok első állomása ugyanis Kelenföld, ami a virtuális 4 kilométerrel szemben valójában 13 kilométeres utat jelent, és így azt, hogy a távolság 9 kilométerrel nőtt. Igaz, a Pécsre utazók azok közé a szerencsések közé tartoznak, akik a pénztárnál ebből semmit nem vesznek észre, ugyanis mindkét távolság ugyanabba a díjszabásba esik.
Messzebb került, drágább lett
Sokan viszont a távolság növekedésével együtt egy másik tarifasávba kerültek át. A vonatjegyek ugyanis sávosan drágulnak: 50 kilométerig 5 kilométerenként (a legkisebb távolság 10 kilométer; néhány éve még voltak 5 kilométeres jegyek is), 100-ig 10 kilométerenként, 300-ig 20 kilométerenként, afölött 50 kilométerenként. (A teljes menetdíjtáblázatot itt találja.)
A változás elsősorban a Keletiből vagy Keletibe a Kelenföldön vagy Ferencváros állomásokon át közlekedő vonatokat érinti. Azok, amelyek a Keletiből indulva először Kelenföldön állnak meg, mint írtam, 9 kilométerrel hosszabb utat tesznek meg, mint eddig, amelyek Ferencváros állomáson, azok 2 kilométerrel hosszabbat (ez utóbbi az elővárosi közlekedésben jelenhet meg főleg a jegyárban). A Nyugatiból induló vonatoknál érdemi változás nincs, Zugló állomás 5 kilométer az eddigi virtuális 4 helyett, Rákosrendező pedig 3, a Déli és Kelenföld valós távolsága épp 4 kilométer, míg a Keletiből további lehetséges első megálló Kőbánya felső, ami szintén 5 kilométer.
Tatabánya: akár 70 százalék is lehet a különbség
A kilométerek újraszámolása ismét felhívta a figyelmet arra is, hogy aki Budapestről vagy Budapestre utazik, és van budapesti tömegközlekedési bérlete, annak érdemes odafigyelnie arra, hogy mely pályaudvarokról vagy állomásokról utazik (vagy melyekre érkezik). Egyes városok ugyanis például a Keletiből és a Déliből is megközelíthetők, de még az se mindegy sok esetben, hogy a Nyugatiból a Kőbánya-Kispesten keresztül közlekedő vonatokra hol szállunk fel (a Nyugati és a Köki távolsága 11 kilométer).
Így például annak, aki Budapestről Debrecenbe menne, annak 221 kilométerre kell jegyet vennie - eddig 220 kilométer volt, vagyis sávváltás itt sincs -, ha a Nyugatiból indul, ami másodosztályra IC-n 4605 forint, sebesvonaton (fél órával hosszabb utazásért) 4305 forint. Aki viszont a Kökiről indul, eggyel olcsóbb tarifasávba esik, 210 kilométerre 4315 forint a másodosztály IC-n, 4015 forint sebesvonaton. (Lehetne személyvonattal is menni 3690 - a Nyugatiból 3950 - forintért, de az egy átszállással 3 óra 11 perces utat jelentene az IC-s 2 óra 12 perc helyett.)
Hasonló a helyzetük a Szegedre vonatozóknak (a Kökiről sebesvonattal 3395, a gyorsabb vonattal 3695 forint a hegy, a Nyugatiból 4005 vagy 3705 forint lenne), de az igazi érdekességet a tatabányaiaknak kínálja a menetrend. Ők akár 1120 forintért is vonatozhatnak, de akár 1940 forintot is fizethetnek - ebben a 70 százalékos árkülönbségben persze nemcsak a távolságok különbsége van benne, hanem az is, hogy személy, sebes- vagy gyorsvonatot használnak-e.
A Déliből ugyanis személyvonatok járnak Tatabányára, a Déliben felszállva 1300 forint (64 kilométer, 52 perc), míg ugyanerre Kelenföldön felszállva 1120 forint (60 kilométer, 44 perc). Ha viszont valaki a Keletiből indul, akkor IC-n, pótjeggyel 1940 forintot is fizethet (73 kilométer, 44 perc), de akkor is 1640 forint, ha gyorsvonati pótjegyet vált rá. Ha ugyanerre a vonatra Kelenföldön száll fel, akkor gyorsvonaton kijön 1270 forintból (60 kilométer, 30 perc), míg IC-pótjeggyel 1570 forintot kell fizetnie (szintén 60 kilométer és 30 perc).
MÁV: kevés változást hozott az újraszámítás
Az állami vasúttársaság azt közölte, hogy a tisztán távolságalapú számítás bevezetése országosan kevés változást generált. Példaként említették az általunk is kiszúrt tatabányai esetet, valamint azt, hogy Kaposvárra is nőtt az utazás költsége Keleti pályaudvari indulás vagy érkezés esetén (195 km helyett 204 km), Kelenföldről vagy a Déli pályaudvarról indulva vagy oda érkezve viszont nem emelkedett. Mint írják, Győrbe, Pécsre és Szekszárdra is nőtt a távolság, de az nem járt díjövezet-növekedéssel. A változás Dunától keletre lévő megyeszékhelyet nem érintett a változás.
A változtatástól tervezetten nem vár pluszbevételt a vasútvállalat: "A beutazott távolság csökkentésével, így adott esetben egy Budapesten belüli korábbi leszállás esetén ugyanis csökkenthető a díjszámítási távolság." Megjegyzik azt is, hogy "a Start Klub kártyával utazó vagy érvényes Budapest-bérlettel rendelkező utas a főváros közigazgatási határán belül már eleve rendelkezik utazási okmánnyal, ezért a változás nem érinti".