Forrósággal búcsúzik az augusztus!
Vasárnap nagyon meleg lesz, délután 30, 38 fok várható (az év eddigi legmelegebb napja).
Kezdetben derült lesz az ég, majd a déli óráktól nyugat felől megnövekszik a fátyolfelhőzet, illetve a Dunántúl nyugati részén késő délutántól erőteljes gomolyfelhő-képződés is várható, és ott zápor, zivatar is kialakulhat. A déli, délnyugati szél sokfelé megélénkül, helyenként megerősödik, zivatar környezetében viharos széllökések is lehetnek. A legmagasabb nappali hőmérséklet 30 és 38 fok között alakul. Késő estére 20 és 28 fok közé hűl le a levegő.
Hétfőn özönvízszerű esőzés nyugaton, keleten pedig záporok, zivatarok teszik változékonnyá az időt. Keleten még hőség, nyugaton már lehűlés, a folytatásban pedig már országszerte felfrissül az idő.
Orvosmeteorológia
A tartós meleg nem csak az idősebbek és krónikus betegek, hanem az egészségesek szervezetét megviselheti. - írja a meteoklinika.hu
Esetleges fejfájásának is oka lehet a meleg, a kellemetlenségek miatt pedig nyűgösebb, ingerlékenyebb lehet a megszokottnál.
Amikor tud, pihenjen le egy hűvös szobában, még ha csak pár percre is – jót fog tenni szervezetének a pihenés.
Szabadtéri tevékenységek: Az élénk légmozgás kissé csökkentheti az érzett hőmérsékletet , de az még így is az extrém magas tartományban alakul. A napszúrás veszélye is fennáll, viseljen könnyű sapkát, kalapot, szeme épségére pedig napszemüveggel vigyázzon!
UV-sugárzás: Ne feledkezzen meg a bőrvédelemről sem: 11 és 15 óra között továbbra sem ajánlott a tűző napra menni, ugyanis erős UV-sugárzásra számíthat. Magas faktorszámú fényvédő szereket válasszon, legjobban a gyerekek és a fehér bőrűek vannak kitéve a veszélynek. Az ő esetükben minimum 40-es erősségű naptej ajánlott.
Pollen: A pollenterhelés erősödik, elsősorban a parlagfű pollenje okozhat intenzívebb tüneteket, ha érzékeny rá.
Közlekedés: A közlekedők száraz utakra, alapvetően jó feltételekre készülhetnek, de a melegben sokaknál koncentrálási problémák jelentkezhetnek, a fejfájás is zavaró lehet, elvonja a figyelmet. Vezessen lassabban, tartson nagyobb követési távolságot, valamint iktasson be rövid pihenőket, ezzel is csökkentheti a balesetek bekövetkezésének kockázatát. Az utastérben semmilyen élőlényt ne hagyjon őrizetlenül!
meteoklinika.hu / idojaras.hu / met.hu
Időjárással kapcsolatos képeiket és videóikat kérjük, küldjék el az [email protected] címre! Cikkeinkben, galériáinkban bemutatjuk őket.