
Húszezer menekült 1,79 százaléka, 307 ember jutna Magyarországra az Európai Bizottság terve szerint.
megtekintés

A jövő évi költségvetés elsősorban az adócsökkentés költségvetése lesz, amelynek alapját az adócsökkentés mellett a tervezhetőség és fejlődés képezi – mondta Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter szerdán a parlamentben, mielőtt Kövér László házelnöknek átnyújtotta a jövő évi büdzsé tervezetét.
megtekintés

Ha Ózdon valóban felvételeket készítenek a közmunkásokról, az bizonyosan jogellenes adatkezelésnek tekinthető – állítja az adatvédelmi hatóság elnöke.
megtekintés

Elvileg szeptembertől indul a nemzeti trafikellátó, ám továbbra sem tudni, melyik vállalkozást hozza monopolhelyzetbe a kormány, s hogy kijelöléssel vagy pályáztatás után hirdet-e nyertest.
megtekintés

A vihar miatt több dunántúli járásra másodfokú riasztást adott ki a meteorológiai szolgálat.
megtekintés

A Dél-Alföldön ellenőrzött, külföldiek által üzemeltetett belvárosi éttermek több mint kétharmadánál találtak szabálytalanságokat az adóellenőrök és a pénzügyőrök – tájékoztatta a Nemzeti Adó- és Vámhivatal regionális adó-főigazgatóságának sajtóreferense szerdán.
megtekintés

Még mindig tart a Neymar átigazolási ügyében kirobbant adóelkerülési botrány: egy spanyol bíróság vádlottként hallgatja majd meg a Barcelona jelenlegi elnökét, Josep Maria Bartomeut, és elődjét, Sandro Rosellt, a klub pedig komoly büntetésre számíthat, ha bűnösnek találják.
megtekintés
Már négy éve, órákkal a bombasztikusnak ható hír kirobbanása után számtalan összeesküvés-elmélet látott napvilágot a hírhedt terroristavezér, a 9/11 szellemi mozgatórugójának tartott Oszama bin Laden likvidálásáról.
megtekintés

Megértésért és segítségért kiáltottak mai demonstrációjukkal az egészségügyi szakdolgozók.
megtekintés

Adolf Hitlerről, a náci Németország vezetőjéről sok rosszat el lehet mondani, azt a sztorit mégis ritkán idézik fel, amikor a harmincas évek végén csaknem megdöntötte a trollkodás világrekordját.
megtekintés

Társai fogták le a magából kikelve fenyegetőző taxist, aki azért akart nekimenni az N1TV internetes televízió stábjának, mert azok filmre vettek egy verekedést az Erzsébet téren.
megtekintés
Szeretnék a konzervativizmus jegyében egy okosan építkező, versenyképes, az autonómia és a család értékeire sokat adó értékközösséget szervezni – mondja Béndek Péter filozófus, blogger, a Polgári Konzervatív Párt alapítója.
megtekintés

Megérdemelten vált a családon belüli erőszak jelképévé Magyarországon Balogh József vak komondora.
megtekintés

A Vatikán bejelentette szerdán, hogy elismeri a palesztin államot.
megtekintés

Szerencsére elérte már a hír a médiát és ez által a lakosság nagy részét is az "Ápolók fekete tavaszaként" ismertté vált demonstráció sorozatról, melynek célja, hogy az egészségügyi dolgozók felhívják a figyelmet a hazai egészségügyi ellátórendszer kritikus helyzetére.
megtekintés

Ezért költött a kormány egymilliárdot a Nemzeti Konzultációra.
megtekintés

„Nem nézhetjük tétlenül, hogy az átgondolatlan, ad hoc ötletelés törvényi formát öltsön, és az ország vezetői eljátsszák a jövőnket! Ne hagyjuk!” – olvasható az átgondolt javaslatokat tartalmazó petíció bevezetőjében.
megtekintés

Az Európai Parlament (EP) jövő heti strasbourgi plenáris ülésén, kedd este vitát folytat a magyarországi helyzetről - közölte szerdán az EP sajtószolgálata.
megtekintés

Hoppál Péter kultúráért felelős államtitkár szerdán, újságíróknak tartott háttérbeszélgetésen árulta el a Krisztus Pilátus előtt vételárát.
megtekintés

Késik annak a pályázatnak a lezárása, amelynek keretében a bölcsődei kisgyermeknevelők, az óvónők és a családi napközik szakembereit képzik majd.
megtekintés

Semjén Zsolt utóbbi időkben elkövetett kinyilatkoztatásai arra engednek következtetni, hogy vagy az ép elméje bitangolt el valahová, vagy sikerült a tudatmódosítást pöttyet túlzásba vinni.
megtekintés