Szombaton gyakran lesz erősen felhős az ég, de emellett hosszabb-rövidebb napos időszakok is előfordulnak. A hosszú hétvégén nagyon változékony, sokszor szeles időre készülhetünk, a március 15-e időjárása most pedig még a szokásosnál is bizonytalanabb!
A héten derült ki, mely előadások és színházak „az elmúlt évad legjobbjai”, azaz kik kerültek be a június 9. és 18. között zajló Pécsi Országos Színházi Találkozó versenyprogramjába. A kecskeméti Katona József Színház az egyetlen, amely két előadással versenyezhet. Cseke Péter igazgatót kérdeztük a rég várt sikerről.
Kerényi József Kossuth-díjas építész, az MMA és más szakmai köztestületek tagja, Kecskemét korábbi, arculat alakító főépítésze 2016. március 9-én éjjel , Budapesten, 77 éves korában elhunyt. A hírt immár szintén Budapesten élő fia, ifj. Kerényi József erősítette meg.
A nemteljesítő lakossági jelzáloghitelek magas szintje továbbra is komoly pénzügyi stabilitási és társadalmi kockázat, ezért foglalta össze ajánlását a Magyar Nemzeti Bank a bankok és az adósok számára, a nem teljesítő adósok fizetőképességének fenntartására, illetve helyreállítására - mondta Virág Barnabás, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) ügyvezető igazgatója egy jegybanki háttérbeszélgetésén.
Tompa tárgy okozta fejsérülés miatt halt meg Mihail Leszin volt orosz tájékoztatási miniszter és médiamágnás, akit tavaly novemberben találtak meg holtan washingtoni szállodai szobájában - közölték az amerikai hatóságok - írja az Origo.