"Két év kitartó munkája kellett ahhoz, hogy sikerre vigyük az elképzelést, s új hidat építsünk, annak minden kényelmével és biztonsági elvárásaival együtt"
A kormány 1 milliárd forintot költ a "Zrínyi Miklós–Szigetvár 1566" emlékévre - írja a 444.
A magyarok fele szerint Orbán jól kezeli a menekülthelyzetet, de csak a negyedük szeretné, ha a Fidesz maradna kormányon - írja a VS.hu
A tarnazsadányi iskolában nemcsak a mosdó siralmas állapotú. Bár a málló falakon mindenhol digitális tábla van - írja az Index.
A kormánypárt Vadai Ágnesnek címezve sokat sejtető közleményt adott ki - írja a magyarnarancs.hu.
Arató Zsolt megtette, amit lehetett. A Jóistenen a sor - írja a 24.hu.
Februárban 4305 társas vállalkozás szűnt meg Magyarországon, több, mint tavaly februárban, de kevesebb, mint az elmúlt félév havi átlagában.
Nagy az igény víziszárnyashús iránt Tajvanon, ahol jó piacot találhatnak a magyar cégek – mondta az Oroszország által elrendelt embargóból fakadó külgazdasági intézkedésekért felelős miniszteri biztos az MTI-nek a helyszínről telefonon csütörtökön.
A belső fővárosi kerületekben több helyen megállási tilalom lesz hétfőn és kedden, az ünnepségek és tüntetések miatt is lezárnak több utcát - hívja fel a figyelmet a 24.hu.
A fotón Matolcsy György jegybank elnök és Polt Péter, örökös legfőbb ügyész látható, ahogy ásványvizet ebédelnek éppen.
Amikor kiderült, hogy Tóth Bertalan, az MSZP frakcióvezető-helyettese is meghívást kapott, több szervező és felkért szónok is visszalépett - írja a HírTV.hu.
A kormánymegbízott és a megyei önkormányzat fideszes elnöke is jelezte, hogy hajlandóak támogatni a baloldali városvezetést - írta az MTI.
A Magyar Békekör az országos válsághelyzetről
Orbán Viktor miniszterelnök részt vesz a nukleáris biztonságról szóló, március 31-én kezdődő nemzetközi csúcstalálkozón Washingtonban – tájékoztatta Havasi Bertalan, a Miniszterelnöki Sajtóiroda vezetője csütörtökön az MTI-t.
Északkeleten lehet számottevő napsütés, máshol inkább a felhős idő lesz jellemző.
Idén 400 milliót, jövőre 3,8 milliárdot kap a népfőiskola. Pedig már most is uszoda, teniszpálya, és edzőterem áll a rendelkezésére, míg máshol krétára sem telik.
A lányok, asszonyok varrják a szolidaritás kokárdáját.
Mialatt az ipari termelés értéke szépen nőtt tavaly, a szektor hozzájárulása a GDP-hez kevésbé. Bár még van öt éve a kormánynak, könnyen lehet, hogy elbukik az egyik nagy terv.
Szlovákia kiemelkedő gazdasági eredményeket ért el tavaly év végén, növekedésük jócskán rávert a magyarra.
Az MSZP szerint a magyar kórházak a csőd szélére jutottak, az adósságállományuk csak a fővárosban eléri a 17 milliárd forintot, amelyből nyolcmilliárd már lejárt tartozás.
Magyarország leghíresebb tolvaja havi 37500 forintos nyugdíjból kellene megéljen. 90 évesen sem tud ellenállni a fényes tárgyaknak, orvosi papírja van arról, hogy kleptomániás.
Nagy öröm, hogy jön a 4 napos hosszú hétvége (március 12-15.), de ilyenkor mindig felmerül, hogy mennyire kell előre gondolkodnunk, ha a bevásárlásról van szó - írja a 24.hu.