Kínai gyermeket szeretne a Vajna házaspár

Andy Vajna és fiatal felesége, Tímea két-három éven belül már gyereket akarnak. Timi meg van róla győződve, hogy lánya születik majd, de az örökbefogadástól sem ódzkodnak, még az is lehet, hogy fekete vagy kínai csöppséget fogadnak örökbe.

megtekintés

Az igazi rezsicsökkentés: az áramtermelő bojler

Egy brit cég olyan bojlert fejlesztett amely hőt és áramot is előállít.

megtekintés

Bekerült az ELTE a világ legjobb egyetemei közé

Az Eötvös Loránd Tudományegyetem is szerepel a világ ötszáz legjobb egyeteme között a felsőoktatási intézmények rangsorolásával foglalkozó US News összeállítása szerint.

megtekintés

Elkészült a világ legveszélyesebb vulkánjainak katalógusa

Egy nemzetközi szakemberekből álló csoport a világon elsőként elkészítette a Föld legveszélyesebb vulkánjainak katalógusát.

megtekintés

Elterelő szájkatonásdi – Az Iszlám Állam és Magyarország

A Fidesz politikai hasznot próbál húzni komolynak egyáltalán nem tekinthető harcias ötletével, és ezzel a terrorizmus látókörébe tolja Magyarországot.

megtekintés

Páratlan videó

Telefonok, tabletek és laptopok a kellékei az alábbi videónak.

megtekintés

Teljesen átszervezik a CIA-t

Teljesen átszervezik az amerikai Központi Hírszerző Ügynökséget (CIA), a hangsúlyt a kibernetikai műveletekre és a digitális újítások azonnali alkalmazására helyezik - jelentette be pénteken John Brennan, a hivatal igazgatója.

megtekintés

A legkorruptabbak közt van Magyarország

Tóth István János, a Korrupciókutató Központ Budapest (CRCB) társalapítója egy Lettországban rendezett EU-konferencián ismertette legfrissebb kutatását, amely szerint az Európai Unióban Románia és Bulgária után Magyarország számít a legkorruptabbnak.

megtekintés

Nyemcov-gyilkosság: Őrizetbe vettek két gyanúsítottat

Borisz Nyemcov ellenzéki vezető meggyilkolásával összefüggésben két gyanúsítottat őrizetbe vettek. Egyelőre semmilyen részletet nem közöltek a kilétükről.

megtekintés

Magyarország olcsón kapta az orosz gázt

Az orosz Interfax hírügynökség nyilvánosságra hozta a Gaazprom tavaly az uniós országoknak felszámított gázárait.

megtekintés

Orbán veje újabb félmilliárdos üzlethez jutott

A Tiborcz István 50 százalékos tulajdonában lévő Elios Zrt. újíthatja meg Vác közvilágítását. A lámpatestek cseréjéhez 496,4 millió forintos uniós támogatás jár.

megtekintés

Kerek, mobil

Japánban már az év végétől kapni lehet majd a Runcible nevű telefont, aminek legfontosabb tulajdonsága, hogy kerek, illetve hogy a hátlapját valódi fából faragják ki.

megtekintés

A végén nem csak vasárnap, hanem egyáltalán nem járunk majd boltba

Az európaiak 80 százaléka elégedett az online vásárlásokkal, míg a hagyományos boltival csak 67 százalékuk.

megtekintés

Működő lézerfegyvert teszteltek Amerikában

A Lockheed Martin legalábbis azt állítja, hogy azzal lőtték szét egy kisteherautó motorját.

megtekintés

Lekéste az utolsó buszt, majdnem megfagyott a pályaudvaron

A dorogi fiatalember Esztergomban ragadt. Az első busz érkezéséig hunyni próbált egyet a buszvégállomáson, de nem számolt a hideggel.

megtekintés

Már az űrből is látszik a kínai szmog

Csak legenda, hogy a kínai nagy fal látszik az űrből, az viszont valóság, hogy a környezetszennyezés nyomon követhető onnan: nemrégiben bejárta a világsajtót egy űrből készített szatelitfelvétel, amelyen  a Pekingtől délre húzódó szmogtakaró látszott.

megtekintés

Vegyi fegyvert vetettek be Szíriában, az ENSZ BT katonai akciót helyezett kilátásba

Az ENSZ Biztonsági Tanácsa határozatban elítélte pénteken az olyan mérgező anyagok szíriai bevetését, mint a klórgáz, és katonai akciót helyezett kilátásba azon háborús felekkel szemben, amelyek ezt megteszik a jövőben.

megtekintés

Börtönben marad a volt miniszter

Elutasította csütörtök este a legfelsőbb bíróság az Elena Udrea előzetes letartóztatása elleni óvást, így a korrupcióval gyanúsított politikusnak továbbra is a bukaresti rendőrségi fogdában kell maradnia – írja a Mediafax.

megtekintés

Magyar nyelvoktatás kezdődik egy kárpátaljai ukrán tannyelvű iskolában

Választott második idegen nyelvként kezdik el tanítani a magyart egy ungvári ukrán tannyelvű középiskolában, de már több kárpátaljai ukrán tanintézet is jelezte, hogy magyar nyelvoktatást szeretne indítani.

megtekintés

Eltört Harrison Ford bokája és medencéje

Megműtötték a Los Angeles-i kórházban Harrison Fordot, akinek a bokája és a medencéje törött el, amikor kisgépével kényszerleszállást hajtott végre egy golfpályán. Az arcán szerzett egy mély vágást is.

megtekintés

Tömeges államosítások a Krímben

A félsziget egyelőre leállt a kisajátításokkal, Szevasztopol viszont folytatja – Porosenko cégei sem kivételek.

megtekintés

Oldalak