
1999-ben Borisz Jelcin lemondatta miniszterelnökét és egy korábbi KGB-s tisztet, Vlagyimir Putyint nevezte ki a helyére.
megtekintés

Ulics Erika, nemcsak a magyar népmeséket szereti, hanem Szálasi Ferencet is, akit külön köszöntött a születésnapján - írja a parameter.sk.
megtekintés

Körülbelül száz utasnak kellett várakoznia Dombóváron egy órát, mert a Somogy IC-ről nem tudtak átszállni a Tubesra, mivel a szerelvény nem várta meg a kaposváriakat.
megtekintés

Maga a kormányfő sem tartja szerencsésnek, hogy Budapestre jön Vlagyimir Putyin, de nem volt más választása.
megtekintés

A miniszterelnökséget vezető miniszter szerint neki nem tiszte megvédeni Orbán Viktort, de egy interpellációra adott válaszban azt mondta: Simicska Lajosról az MSZP egykori pénztárnoka tud a legtöbbet.
megtekintés

Február elején befejeződött a Budafok-Tétény szennyvizét a csepeli Budapesti Központi Szennyvíztisztító Telepre továbbító csatornavezeték Duna alatti átvezetése – közölte a Budapest Főváros Főpolgármesteri Hivatala hétfőn.
megtekintés

Összeszámoltuk, 2011 óta mennyi pénzt kaptak Borókai Gábor lányának érdekeltségei a jegybanktól.
megtekintés

Közeledik az utolsó “szabad vasárnap”, március 8., amikor még minden üzlet szabadon nyitva lehet.
megtekintés

Öngyilkos sztárkönyvvizsgáló, simlis koronatanú, választások előestéjén halálra gázolt ellenzéki polgármesterjelölt, az állammal kötött cégeladás után váratlanul elhunyt makkegészséges középkorú vállalkozó – dióhéjban ez az elmúlt évek különös haláleseteinek története.
megtekintés

Összesen 6700 milliárd forintnyi uniós támogatás lehívása előtt nyílt meg az út azzal, hogy az Európai Bizottság a benyújtott 10 közül már 6 operatív programhoz megadta jóváhagyását a 2014-2020-as programozási időszakra vonatkozóan - mondta Vitályos Eszter.
megtekintés

A minimálnyugdíj intézményének bevezetésére készül Szlovákia idén júliustól, a társadalombiztosításról szóló törvény ezt lehetővé tévő módosítását már jóvá is hagyta a kormány érdekegyeztető szerve, a Gazdasági és Szociális Tanács.
megtekintés

Minél gyorsabban kezdjen ellenőrizni, lehet, hogy az egész világ tudja a jelszavait!
megtekintés

Az orosz elnök harcolt már oligarchákkal, és győzött.
megtekintés

Vicces bakit szúrt ki a 444.hu Juhász Ferenc Facebook-oldalán:
megtekintés

Fájdalmasan nagy a baj – állítja Vecsei Miklós, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat alelnöke, aki szerint egyre többen csúsznak le a reménytelenségbe.
megtekintés

Egy kompakt kamerához hasonló optikai nagyításra képes.
megtekintés

Nagyon szkeptikus Wolfgang Schäuble német pénzügyminiszter, nem bízik abban, hogy Görögország új adósság megállapodást tud kötni eurózónás partnereivel.
megtekintés

Civilizált országokban példa nélküli törvényt fogadott el tavaly tavasszal Magyarország parlamentje: csak azt lehet lefényképezni, aki beleegyezik, hogy lefényképezzék.
megtekintés

Kitűnő kommunikátor, a nép egyszerű gyermeke, ha kell, joviális úr, nagylelkű jótevő vagy éppen elszánt hadvezér.
megtekintés

A tizenhét éves Osiris Aristy január 15-én lövöldözésre utaló szövegeket és néhány emoji karaktert írt fel a Facebook-jára.
megtekintés

Délután kettőkor érkezik kedden az orosz elnök Budapestre – tudta meg orosz forrásból az index.
megtekintés

Hol vannak már azok az idők, amikor Orbán Viktor és családja uralta a pletykalapokat.
megtekintés