Nem kell alkalmaznia az államháztartási törvény költségvetési támogatásokra vonatkozó rendelkezéseit a társasági adókedvezmény (tao) alapján nyújtott támogatásokra az olimpiai pályázat lebonyolításáért felelős nonprofit gazdasági társaságnak, ha az Országgyűlés is elfogadja a törvényalkotási bizottság ezen javaslatát.
Minden szakorvos nettó alapbérét meg kell emelni a fiatal szakorvosoknak járó támogatás összegével, az ápolók és a technikai személyzet bérét pedig 50 százalékkal kell megnövelni még ebben az évben - olvasható a Rezidensek és Szakorvosok Szakszervezete (ReSzaSz) közleményében.
A döntéshozók nem érzékelik elég súlyosnak az egészségügy helyzetét, mert vagy ritkábban betegek, vagy kiemelt ellátásban részesülnek, ezért néhány napra önkéntes segédápolói munkára invitálja őket a Független Egészségügyi Dolgozók Szakszervezet (FESZ).
A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) engedélyezte mind az Építő- és épületkarbantartó Zrt., valamint a West Hungári Bau Építőipari Kft. közös, közvetlen irányításszerzését a Magyar Építő Zrt. felett, mind Szíjj László és Varga Károly közös, közvetlen irányításszerezését a Tief Terra Építőipari és Szolgáltató Kft. felett - jelentette be a hivatal.
Évről-évre egyre jobban hódít a tudatos táplálkozás. A speciálisélelmiszerek iránti kereslet a válság óta került igazán felszálló ágba, jelezve, hogy nem egy múló divathóbortról van szó. Az igényeket látva, a Tesco több mint 300 új termékkel bővítette kínálatát ebben a körben.
Az európai színvonalhoz való felzárkózás érdekében tartósan az uniós átlag feletti teljesítményre van szükség, Ausztria utolérése nem vágyálom - nyilatkozott Kovács Árpád, a Költségvetési Tanács elnöke a Magyar Idők csütörtöki számában.